Artúron keresztül megmutatjuk, mit jelent "a kutya", amikor megjelenik az ember életében, és ezzel a "felelős állattartás" hirtelen fizikai valósággá válik. Dogs of Budapest sorozatunk újabb portréja. Artúr egy öt és fél éves, zsemleszínű labrador kan. Aki a fotók alapján ebben kételkedne, ne magában keresse a hibát, a kutyus első pillantásra nem mindenben követi a fajtasztenderdet. A szőre inkább megsült zsemle, az orra és a kontúrjai fekete helyett barnák, a plakátokról ismerős "mogyoróbarna" kutyaszemek pedig nála sárgára sikerültek. A tenyésztő szerint azért, mert csokiszínű nagyapja vonásai köszöntek vissza benne: "majd besötétül az" – mondta, amikor kéthónapos korában (akkor még egészen zöld szemekkel), az alom utolsó kiskutyájaként elhoztuk. Dogs of Budapest Sorozatunkban 23 igaz történeten keresztül mutatjuk meg, mit is jelent felelős gazdának és fővárosi kutyának lenni. A többi kutyás portré a Dogs of Budapest oldalon érhető el. Nem sötétedett be, hivatalosan "súlyos színhibának", tenyésztésből kizáró oknak minősül, de kit érdekel?
prűd (melléknév) 1. Túlságosan szemérmes (személy), aki kényeskedésből vagy tettetésből nagyon szégyenlős, nemi vonatkozásban gátlásos. A prűd lány nem akar egyedül maradni a neki udvarló fiatalemberrel. A prűd nő felháborodik, amikor a szexről van szó. 2. A nemi erkölcsre túlzottan vigyázó (személy), aki kicsinyes szempontok szerint bírálja, tiltja a nemi élettel kapcsolatos viselkedést, megnyilvánulást. A prűd anya félti a lányát a fiúktól. A prűd ember elszörnyülködik a film merész szerelmi jelenetén. 3. Túlságosan szemérmes személyre jellemző (gondolkodásmód, megnyilatkozás, viselkedés); a nemi erkölcsre túlzottan vigyázó emberrel kapcsolatos (dolog). A lány az anyja prűd tilalma ellenére titokban találkozik a fiújával. A prűd viselkedés gúnyos megjegyzéseket vált ki. Eredet [ prűd < francia: prude (túl szemérmes, álszemérmes) < prudent (óvatos) < latin: prudens < providens (előrelátó) < pro- (előre) + video (lát)] Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 5 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótá érheted el.