Az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést. A MOK szerint ezekre a rektornak külön figyelemmel kellett volna lennie. Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít – írták, egyúttal reményüket fejezték ki, hogy: mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban vizsgálják ki a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket. Forrás: Fotó: Archív (Gémes Sándor)
Az ehhez kapcsolódó tudnivalók megtalálhatók Az eljárás folyamán benyújtandó dokumentumok c. fejezetben. Szak Képz. szint Munka- rend Dokumentumok minden osztatlan képzés Felvétel feltétele: érettségi bizonyítvány, érettségi tanúsítvány, középiskolai bizonyítvány Többletpontokat igazoló és egyéb, jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumok: fogyatékosság igazolása, gyermekgondozás igazolása, hátrányos helyzet igazolása, nyelvvizsgát igazoló dokumentum, OKJ bizonyítvány, sporteredmény igazolása, tanulmányi, művészeti versenyeredmény igazolása
A Tourette-szindrómás gyerekek asszociációs tanulási képességeinek romlásáról publikált tanulmányt az SZTE ÁOK Élettani Intézetének kutatócsoportja The research group of the Institute of the Institute of the Tourette syndrome has published a study on the deterioration of association learning skills of children with TE Syndrome Translated
Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem ( Szegedi Orvostudományi Egyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem) Alapítva 1951. február 1. Bezárva 1999. december 31. Hely Magyarország, Szeged Típus egyetem orvosegyetem Rektor Dobozy Attila (1997. szeptember 1. – 1999. ) A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (korábbi nevén 1987 előtt: Szegedi Orvostudományi Egyetem, rövidítve: SZOTE) 1951 és 1999 utolsó napja között önálló felsőoktatási intézményként működő orvosegyetem volt Szegeden. Az egyetem 2000. január 1 -től a Szegedi Tudományegyetembe integrálódott annak gyógyszertudományi és orvosi karaként. Története [ szerkesztés] A szegedi orvosképzés 1921-ben indult, amikor a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1921-ben, a trianoni békeszerződés megkötését követően a városba költözött. Önálló orvosegyetem azonban csak 1951. február 1-től működik, amikor az akkor már Szegedi Tudományegyetemként működő intézményből egy minisztertanácsi rendelettel különálló szervezeti egységet hoztak létre: a Szegedi Orvostudományi Egyetemet.
Az új koronavírussal kapcsolatos járványügyi védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének meghatározása úgy, hogy az megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuljon. Ez a hazai kutatási kapacitások igénybevételével és a tudományos élet képviselőinek szakértelmével megvalósuló vizsgálat is azt szolgálja, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe. A magyar egyetemek kutatói és orvosai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik, amelyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. Borítókép: Koronavírus-minták az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án
Sok esetben a koronavírus helyzet pozitív oldalát is látta Prof. dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, akivel a Semmelweis-nap apropóján arról is beszélgettünk, hogy az elmúlt időszakban a rendkívüli sok munka milyen és mennyi szakmai értéket hozott felszínre. Emellett az új klinikai fejlesztések közül kiemelte az Infektológiai Klinika és Oktatóközpont építését, valamint az új belgyógyászati profil integrációjának fontosságát. Az Év SCIndikátora, mert a Bőrünkből eredő terror című előadásával megnyerte a tudományos témát közérthetően bemutató ifjú kutatók vetélkedését dr. Papp Benjamin. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar PhD-hallgatóját a rákos sejtekről és az immunterápiáról, az ismeretterjesztés fokozatairól és a példaképekről is kérdeztük.
A részletes információk megtalálhatók a következő honlapon: AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE 2013. MÁRCIUS 1. AMENNYIBEN FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT KÜLD BE, ÉS AHHOZ CSATOLJA A DOKUMENTUMAIT, AZT 2013. MÁRCIUS 1-JÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENIE: "2013. évi általános felsőoktatási felvételi jelentkezés" Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Képz. szint Munka- rend Fin. forma Meghirdetett képzés Önköltség (félév) Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. Érettségi vizsgakövetelmények Képz. terület O N A általános orvos támogatott 12 160 < 260 biológia (E) és fizika (E) v. kémia (E) ORVOS O N K általános orvos 950 000 Ft ORVOS Azon képzések önköltsége, melyek csak állami ösztöndíjas formában kerülnek meghirdetésre megtalálhatók a Legfontosabb táblázatok 8 sz. táblázatában. A jelentkezés és a felvétel sajátos feltételei A hallgatói jogviszonyhoz egészségügyi alkalmassági vizsgálaton való megfelelés szükséges.