Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:47 óra után. A Tórából ezen a héten a "Korách" (Mózes 4. 16:1–18:32. ) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban. "Bizony nem tejjel-mézzel folyó országba vittél bennünket, hogy adtál volna nekünk mező és szőlőbirtokot; vajon azoknak a férfiaknak a szemeit akarod-e kiszúrni? Nem megyünk föl"! ( 16:14). A Mózes ellen lázadók mondandójának első szavából kiderül, hogy nem jártak helyes úton. A "bizony" kifejezés héber megfelelője az áf szó másik jelentése harag, erre építették mestereink a következő kommentárt. "Négyen kezdték szavaikat az áf kifejezéssel, és távoztak áf–fal (I-sten haragjával fejükön) a világból. A kígyó, aki Évát bűnbe vitte, amint írva van: "valóban (áf) azt mondta Isten, ne egyetek a kert egy fájáról sem"? ( 1Mózes 3:1). A József idejében a Fáraó mellett szolgáló sütőmester, miként a Tórában áll: "bizony (áf) az álmomban, íme három fonott kosár fejemen" ( 1Mózes 40:16).
Az éjjeli autóbuszok indulnak 23:40 és 23:40 között és érkeznek 10:35 és 10:35 között reggel.