Itt több ellenzéki jelölt is esélyes lehet: Baranyi Krisztina az Együttel vághat neki a választásnak, ő derített fényt Bácskai János IX. kerületi fideszes polgármester visszaéléseire. A Demokratikus Koalíció pedig egyik ismertebb arcát, Ara-Kovács Attila külpolitikai szakértőt indíthatja itt. Csongrád 1. : Szeged 1-es választókerülete nyertes baloldali körzet. Botka László szegedi polgármester szárnysegédje, Szabó Sándor 2014-ben simán vitte is. Itt a képviselőjelölt-felmérések eredménye lehet elsősorban érdekes, főleg az LMP-s töredékszavazatra számíthat az esetleges közös jelölt. Borsod-Abaúj-Zemplén A miskolci 1-es körzet általában billegő körzet a Fidesz és a baloldal között, 2014-ben minimális különbséggel a Fidesz vitte el. Veszprém 2. evk: A tapolcai körzet már beírta magát a történelembe, amikor 2015 tavaszán Rig Lajos, a Jobbik jelöltje időközi választáson verte meg fideszes ellenfelét, annak ellenére, hogy Orbán Viktor maga is beszállt a helyszínen a kampányba. Gulyásék akciójának már korábban deklarált célja, hogy ezekben a körzetekben egyetlen jelölt induljon a teljes ellenzék nevében, és lehetőleg ez a jelölt a legesélyesebb, legnépszerűbb is legyen.
Tisztelt Olvasók! A internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft. Hivatalos: 106 szavazattal kapott ki a Fidesztől Dömsödi Gábor Pásztón 2018. augusztus 13., 6:22 Bár már lehetett vele kalkulálni, íme a pásztói időközi választás végeredménye az összes szavazat feldolgozása után: Farkas Attila (Fidesz-KDNP): 1888 szavazat Dömsödi Gábor (független): 1782 szavazat Plecskó Péter (független): 85 szavazat Dömsödi Gábor egykori tévés műsorvezető és producer 2014-ben lett függetlenként Pásztó polgármestere, és bár fideszes többségű testületet választottak mellé, eddig így is vezetnie a települést. Dömsödi mögül akkor állt ki a testület, amikor az LMP színeiben indult az idei parlamenti választáson.
Így aztán Józsefvárostól Miskolcon át Veszprémig mindenhol tarolni tudott a Fidesz. Felcsút: 89 százalékon a Fidesz jelöltje A Fidesz–KDNP jelöltjét, Mészáros László Istvánt választották polgármesterré a Fejér megyei Felcsúton – közölte a település jegyzője az MTI-vel. Sisa András azt mondta: az 1509 szavazásra jogosult választópolgárból 615-en vettek részt a voksoláson, ez majdnem 41 százalékos részvétel. A jelöltekre 601 érvényes és 14 érvénytelen szavazat érkezett. Az eredmény a következő lett: Mészáros László István (Fidesz–KDNP) – 535 szavazat (89 százalék) Mészáros László János (független) – 66 szavazat (11 százalék) Orbán Viktor kedvenc falujában, a Fejér megyei Felcsúton Mészáros Lőrinc lemondása miatt volt szükség az időközi polgármester-választásra. Az ellenzéket csak a Kétfarkú Kutya Párt képviselte, amely azt eszelte ki, hogy a fideszes jelölt egyik névrokonát indítja. Így tehát két Mészáros László versenyzett a győzelemért. A politikai realitások és a korábbi eredmények alapján (Mészáros Lőrinc 83 százalékkal nyert) aligha volt kétséges, hogy a Fidesz jelöltje fog nyerni az évek során emblematikussá vált faluban.
Eközben a Jobbik és az LMP nem indított jelöltet, a baloldal pedig főleg a józsefvárosi eredménynek köszönheti, hogy egyáltalán látszik a statisztikákban, mert a függetlenként induló Győri Péter – egyedüliként – elfogadta és felvállalta ezeknek a pártoknak a támogatását. Az elnyert polgármesteri mandátumok is a Fidesz-KDNP sikerét mutatják. Amellett, hogy a párt megőrizte a polgármesteri tisztséget Józsefvárosban, Szerencsen és Felcsúton, 2014-hez képest sikerült fordítani Pásztón és Nyékládházán is. Az öt egyéni választókerület (Budapest, Békéscsaba, Miskolc, Sopron, Veszprém) mindegyike fontos nagyvárosban van, és négy éve mindegyiket a Fidesz-KDNP nyerte. Bár a közgyűlés összetételét érdemben nem befolyásolta volna, ha a kormányoldal bármelyiket is elveszíti, de kommunikációs szempontból volt jelentősége az eredménynek. A parlamenti ellenzékből egy helyen az MSZP, egy helyen az LMP indított jelöltet, a Fidesz-KDNP ellenfelei itt is kizárólag függetlenek voltak. A kormánypártok a mandátumarányon javítani nem tudtak, csak a szavazatarányokon, ami sikerült is nekik.
Dömsödi Gábor közösségi oldalán már korábban bejelentette Ungár Péter LMP-s politikus városba érkezését, de a pontos időpont még nem ismert. A kampányidőszakkal párhuzamosan elindult az ajánló aláírások gyűjtése is. A képviselőjelölt állításhoz 77 fő választópolgár érvényes ajánlása, a polgármesterjelölt állításhoz 231 fő választópolgár érvényes ajánlása szükséges. A szükséges ajánlásokat július 9-ig kell összegyűjteni. Farkas Attila, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármester-jelöltje már bejelentette, hogy mind részére, mind az őt támogató képviselőjelöltek számára egy nap alatt a szükséges mennyiségű ajánlás többszörösét gyűjtötték össze. Így választottak korábban a pásztóiak A Nemzeti Választási Iroda által közölt – a központi névjegyzékben a szavazást megelőző 58. napi – választópolgárszám Pásztón 7698 fő. Négy évvel ezelőtt 7859, 2010-ben 8 ezer, 2006-ban 8113 választópolgár szerepelt a névjegyzékben az önkormányzati választások időpontjában. A polgármesteri széket négy éve 2475 szavazattal szerezte meg Dömsödi Gábor, ez a szavazatok 50, 51 százalékát jelentette.
Másfél óra Horváth Andrással Horváth András lesz a vendégem a "Másf... él órában" szerdán 17. 30 és 19. 00 között. Így, talán elsőre nem ugrik be melyik Horváth Andrással beszélgetek. A Wikipédia egyértelműsítő lapja szerint volt ilyen nevű - köztiszteletnek örvendő - iskolaigazgató a XVII. században, egri egyházmegyei áldozópap a XVIII-ban, és kommunista politikus kicsit később. Meg csillagász, meg fizikus, meg jégkorongozó, de főként sok labdarugó, - érdekes - közülük is legtöbben középpályások. Nem ritka név, még a híres emberek között sem. Viszont az én beszélgetőtársamnak van egy állandó jelzője, ő a "zöld dossziés" Horváth András. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa, jelenleg korrupcióellenes tanácsadó. Úgye, így már ismerős? Adás 24-én, 17. 30-19. 00-ig, a -n. A műsorvezető:Dömsödi Gábor Fotó: See More