A sorozat egy vagy több részen keresztül olykor epizodikus jellegű történeteket is elmesél hasonló módon, így pl. egy romlott afrikai "Teréz anyáról", vagy egy egyházon kívüli csodatevőről (akinek a végső sorsa a kezdő képsorokhoz hasonlóan szintén megfejtetlen maradt számomra). A rendezés (Paolo Sorrentino) és a kivitelezés abszolút mozis színvonalú: mind képileg, mind színészileg, mind zeneileg – már önmagában a főcím is megér egy misét. A zenei betétek között több egészen zseniális, és rendkívül széles skáláról merít. Amatőr ambient zenéktől, populáris, de stílusosan felhangzó slágereken át egészen elfeledett és régi post-punk dalokig (az I Can't Escape Myself című dal felhangzása szabályosan megdöbbentett). Sorrentino rendkívül esztétikus képeket komponált(atott) és a Vatikán, valamint Róma díszletei erre jó pár lapáttal rádobnak, tehát baromi szép képileg az egész – főleg az említett klasszikus művészeti utalásokkal megtetézve. Szóval a helyszín adta potenciál ki lett maxolva. Nem állítom, hogy tökéletes sorozat lenne a The Young Pope, vannak hibái, de azok csupán kötekedésként hatnának az erényei mellett.
GK Films | Dráma | Történelmi | Romantikus | 7. 2 IMDb Teljes film tartalma A brit uralkodóház legendás és felejthetetlen királynőjének, Viktóriának (Emily Blunt - Az ördög Pradat visel, Dan és a szerelem) trónra kerülését különösen szövevényes hatalmi harcok övezték. A tapasztalatlan tizennyolc éves várományos háta mögött sorra szövődnek az összeesküvések, elsősorban alattomos tanácsadója, Sir Conroy (Mark Strong - Sherlock Holmes, Spíler) irányításával. Viktória karakán jellemének köszönhetően nem hagyja, hogy feje felett összecsapjanak a hullámok. Sarkára áll és öntörvényűen nem enged a különböző álnok manipulációknak. Elhatározásában támaszra talál unokatestvére, Albert (Rupert Friend – Chéri – Egy kurtizán szerelme) személyében, aki nem csak a királynő barátságát, hanem a szívét is elnyeri.
Ez a weboldal HTTP-sütiket (HTTP cookie) használ a felhasználói élmény javítására. Oldalaink böngészésével hozzájárul ezen sütik használatához. Rendben
Egyrészt az újdonsült pápa árvaházi nevelőnőjét, egy nővért (Diane Keaton), másrészt a pápa afféle titkárát (Silvio Orlando), aki nem éppen örül az új embernek és meglehetősen kétes figura. Aztán ott van a pápa kvázi testvére (árvaházi barátja), akinek melléktörténete bizony nem éppen a szentekhez méltó. Vagy ott az alkoholista bizalmas, akit egy amerikai pedofil ügyre állít rá a pápa (mindenki megrökönyödésére), hogy oldja meg, de erre teljesen alkalmatlannak tűnik. Vagy a szinte egyetlen pápa iránt epekedő "civil" nő (értve ez alatt, hogy alapvetően nem lesz túl népszerű emberünk a hívők előtt sem) vonala, aki nem csak érti, hogy mit akar elérni a pápa, de rajongásig hisz is benne, a fanatizmusa azonban egészen furcsa fordulatokat produkál. Gyakorlatilag minden főbb karakter vagy megkedvelhető, vagy megszánható, de lényegében emberként vannak ábrázolva, talán minden bűnük ellenére akár megszerethetőként is (azért kivételek itt is vannak). A különböző részek között van természetesen egy hatalmas átívelő szál, ez konkrétan az ifjú pápa pályafutását és jellemét valamint jellemfejlődését, vívódásait és hitét rajzolja meg, a konkrét történet tehát hangsúlyosan lélektani módon zajlik.