A bőr napról napra veszít rugalmasságából és a ráncok elkezdenek megjelenni. Amint elmúlik 40 éves, eljön az ideje, hogy öregedésgátló arcápolókat használjon, mert sajnos 24 óra (és egy jó alvás) már nem elég a keletkező károk kijavítására! Egy transzkriptomikai tanulmány** szerint ugyanis az idősödő bőrnek 5-ször annyi időre van szüksége a regenerálódáshoz, mint egy fiatalabb bőrnek. Ezt a biológiai tényt az arcápolási programba való, szakértő lépések beiktatásával lehet ellensúlyozni, mint például egy koncentrált szérummal. Mimikai ráncok: korrigálási megoldások, ha már megjelentek 45 éves kor felett, amikor a száj körüli ráncok már megjelentek és egyre erősebben látszanak, eljön az ideje, hogy egy erőteljes ránctalanító programot válasszon a szérum + nappali krém ötvözésével reggel és a szérum + éjszakai krém kombinációjával este. Ne feledkezzen meg a szemek körüli érzékeny bőrről sem, amelyre szintén jótékony hat egy célzott termék különleges applikátorral. A simító, feltöltő, ránctalanító és tonizáló hatóanyagok segítenek belülről erősíteni a bőrt.
2016. augusztus 07. vasárnap 2013. szeptember 14. szombat Közzétéve itt: Az arc A homlokon található barázdákról, redőkről és jelentésükről, valamint a szemek külső sarkában megjelenő, sugárszerűen szétterjedő apró vonalkákról, melyeket szarkalábak nak neveznek, már korábban részletesen írtam, ezúttal az életkor előrehaladtával száj körül kialakuló ráncok különféle formációit veszem sorba. Ez utóbbiaknak elsősorban a kínai fiziognómia, a mian xiang tulajdonít nagy jelentőséget, de feng shui is foglalkozik a meglétükkel. Bár a nők többsége mindent megtesz azért, hogy leplezze életkorát, eltüntesse az arcán megjelenő ráncokat, a kínaiak szerint rossz feng shui az, ha az embernek idős korban nincsenek ráncai. Az arcon megjelenő redők nemcsak az élettapasztalatot, a bölcsességet, a vidám és barátságos természetet jelezhetik, hanem az egészségi állapotról a várható élettartamról, sikerekről, kudarcokról is árulkodhatnak. A száj körül megjelenő ráncok - mivel ritkábban fordulnak kozmetikushoz - elsősorban a férfiak arcán figyelhetők meg.
Az viszont, hogy valakinek még harminc év múltán sem alakultak az arcán az orruk tövétől a szájuk sarkai felé haladó bőrredők, egyáltalán nem ad okot az örömre, mert ez a feng shui szerint nem jelez hosszú életet. Ahhoz ugyanis, hogy valaki tisztes életkort egészségben megélhessen, szélesen ívelt és jól árkolt ráncoknak kell lenniük a szája két oldalán. A különféle ráncformációk, melynek öt alaptípusa van, speciális jelentéssel bírnak: 1. Az orrtő külső oldalától induló ráncok tisztán rajzoltak, és szélesre tárulva túlhaladnak a száj sarkainak vonalán. Ez a ránctípus a boldogság és a hosszú élet jele. 2. Az orrcimpa oldalától kétoldalt ívelten lefelé haladó jól árkolt ráncok a száj szögleteiben végződnek. Akiknek ilyen ráncok találhatók az arcukon, bár az életük sikeresek lehet, idős korukban nehézségekkel, egészségi problémákkal küszködhetnek. 3. A ráncok az előbbinél kissé íveltebbek, és nem érnek véget a száj sarkainál. Rajzolatuk a félholdra emlékeztet. Az ilyen ráncok vagyont vagy hosszú életet jeleznek, azonban egyszerre mindkettő ritkán teljesül.
Ebből a szempontból nincs is jobb a hialuronsavnál (az öregedésgátló hatóanyagok sztárjánál) és a Rhamnose-nál (amelynek a hatékonyságát 1 500 nő részvételével 7 klinikai tanulmány bizonyítja). Ennek a két hatóanyagnak a magas koncentrációja található a Serum 10 Supreme szérumban. 4 hét folyamatos használat után, a nők 71%-a érzékelte rácainak a látható csökkentését. Napi 3 perces arctorna a száj körüli ráncok csökkentésért És végül, de nem utolsó sorban, tanulja meg az öregedésgátló termékek megfelelő felviteli technikáját a jobb eredményekért. A nazolabiális ráncok ellen Emelje meg a ránc körüli bőrt (a száj végénél) és tartsa 3 ujja között, a hüvelyk ujját a ránc alatt tartva. Haladjon végig a ránc mentén, finoman csipkedve a bőrt. Az orrhoz érve összezárt ujjaival simítson határozottan kifelé az arc közepétől a fülek felé! Ismételje meg mindkét oldalon 3-szor! A függőleges száj körüli ráncok ellen Hüvelyk és mutatóujjának hegyeivel végezzen nagyon pici csípő mozdulatot, merőlegesen a ráncra a száj felett, ismételje meg 3-szor.