Pár nappal ezelőtt az internet bugyraiban kotorászva lettem figyelmes egy Adrienn névre keresztelt olvasójuk levelére, melyben szépen taglalja a jelenlegi társkeresés problémáit. Ehhez fűznék hozzá pár sort, 29 éves, pénzügyi diplomával rendelkező, több mint 10 éve aktívan sportoló, reális életképpel és jó egzisztenciával bíró férfiemberként. Ez itt a Randiblog Inbox A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide! Le lettünk ugyan bugyrozva rögtön az első mondatban, de öreg hiba lenne ezen besértődni, mert a fenti bevezető egy nagyon érdekes levélben teljesedik ki – a teljes írás alább olvasható. A levél beküldője sok adatot megad magáról rögtön az elején, de a nevét nem, és jól is teszi, hogy nem, mert úgyis álnevet adunk neki, ezúttal azt, hogy Mihály. Szóval Mihály is olvasta az utóbbi hetek-hónapok egyik legnépszerűbb és legtöbb reakciót kiváltó posztját, amelyet Adrienn álnevű olvasónktól kaptunk, és ami itt található.
2013. augusztusi bejegyzés, nagyon szép mondatokkal, a társkeresés abszurdumáról N. K-nak Jaj, nagyon össze vagyok kuszálódva, sokat éjszakázom, olvasok mindenfélét, nem eszem rendesen. Négy napig voltunk az arisztokratikusan augusztusi Tihanyban művészeti fesztiválon, én voltam az irodalom, jaj, de szorongtam előtte, de az egész koncentrált volt, spontán, valódi, okos, és élveztem is — megtanultam az igazán jó tevékenységeket, azt, ami nekem való, stressz nélkül csinálni! egy döbbenetíró, egy döbbenetköltő, majd mesélek, és Weöres-versmaraton is volt, gyerekeknek, és végre a felnőtteknek azok a versek, amelyeket csak szőrmentén taníthattam eddig, és ámulat és megzendülő lelkek, és a háttérben hattyúk és vitorlások úsztak, igen, és nem festve volt, aztán pedig búcsúszertartás is volt a mólón a majdnemtelihold alatt! édes Istenem. megvolt ez is, más így kávézni már. Most már itthon vagyunk, szenvedek anyaságomban nagyon, már látom és várom az őszt. Újabban itten a férfiakról beszélünk, meg a szexről, és ölelősen, de nem?
:D Előzmény: Törölt nick (3982) 3982 en ugyanigy vagyok vele. nekem egy cuki pofi edeskeves ahhoz, hogy bejojjon valaki. egyszer probaltam egy edes butuska csajjal, de a falat kapartam a szellemi kepessegeitol. 2 randira volt eleg. ismeretseg volt meg ezer eve. ha nem ir magarol semmit, en inkabb balra huzom. nincs kedvem szazszor kifaggatni valakit arrol, ki is o valojaban. mondjuk en tudok szofoso lenni, szerintem elso talin nekem van a leghosszabb bemutatkozasom. de most minek jatsszak el egy randin valaki mast. Előzmény: wonder82 (3981) 0 1 3981 Tegnap este be is fejeztem rövid Tinderes pályafutásom. Rájöttem, hogy pusztán fotó alapján nem tudom eldönteni hogy szimpatikus e az illető. Persze voltak elhanyagolható számban jóképű pasik, de őket bizonyára sokan jobbra húzták, van kiből válogatniuk. Illetve mivel nincs bemutatkozó szöveg, így nem tudom szexpartnert vagy sakkpartnert akarnak, illetve hogy el tudnak e számolni kettőig. :))) Előzmény: Törölt nick (3979) 3980 Odairta a bem oldalára, hogy keresi illő párját.
Aki egyedül is megállja a helyét az életben. Nincs is szükséged senkire, egyedül is teljes életet élsz. Vagy talán mégis? Hiszen itt vagy és éppen engem olvasol. Ha már megtaláltál, szerintem ne hagyj ki! Na jól van, most már olvashatod a többi hirdetést is, jobbat úgysem találsz... " Ez tetszene neked? Frappáns amit magáról ír, vagy frappáns az, amiben leírja, kit is keres? Kérdezek, persze, de csak akkor, ha kitöltötte az adatlapot és képes volt valami frappáns bemutatkozást megfogalmazni. De legalább valami gerilla önéletrajzot küldött volna! :) A pasinak magának kellene kitalálni, hogy mire vagy kíváncsi, vagy teszel fel hozzá kérdéseket is? És tulajdonképpen az elején miért volt szimpatikus ez a fazon? :) igen, szakmait. Meg is köszöntem neki, mert akkor éppen pályázgattam és nagyon jó kis minta volt:D A szimpi pasi eltűnt két napra, aztán küldött egy mosolyt, ennyivel, hogy nagyon eltűnt és küldjek fotót. Na persze. Ennek nője van. Vagy nem is érdekel, hova tűnt. Az ilyen eltűnőművészeket megnézem a cirkuszban, de az ilyennél megint nem stimmel valami.
A társkeresés a valószínűre játszik, az összhangzattanra, tá-titi szolfézs — én dodekafónia vagyok, és nem érdekel a valószínű, ennyire nem kellhet férfi, amúgy sem bárki kell, nem is valaki, hanem Valaki, sőt: Az. Nem, nem Ő. Egyáltalán, az életem dúsan felmutatja mindazt, ami nem valószínű, viszont lehetséges. Hogy, először is, nincs Az, mindig csak majdnem. Aztán, hogy mégis arra jár, és egyáltalán nem olyan, mint ami alapján az adatlapokat szűrném: majdnem hatvan, és nős, és sose figyeltem volna fel rá, ha nem figyel fel rám, és egy csók és más semmi, és aztán még megrendítő fordulatok. És ha ő Az, akkor mindegy, milyen, ha belőle adatlapot csinálnánk, soha rá nem találnék. Vagy az a tündérmese fut bennem, hogy rám kell találni, én csak várhatom a toronyban az arra lovaglót? Nem, van, volt, hogy én bökök. Hiába többnyire, de az efféle akkor is történet, a társkeresés sosem. Egészen valószerűtlen az életem, és ennek van valami nem evilági jellege. Arra vártam mindig is, hogy mindaz, ami benne van, ne hangyaszorgalom, ne kezdeményező lépések eredménye legyen, hanem csak úgy megtörténjen, arra járjon, sors legyen.
Neki ez nem jön be annyira, és azt javasolja, hogy inkább áldozzák fel az egyik hölgyet. Idáig tart a dolog, mert jön Hajós és lecsengeti a bulit. Én azt mondom, elég jól indult a jelenet, de nagyon úgy néz ki, hogy a vágásnál belenyúltak a dologba, mert kicsit olyan se füle, se farka vége lett, és mi sajnos lemaradtunk a hosszabb verzióról. De ezzel együtt is megáll a lábán a produkció, és elmondása szerint Kamarás Iván is egész jól érezte magát. A következő vendég Ráskó Eszter, akit a szélesebb közönség meg nem igen ismer, leginkább stand-up fellépőként láthattuk eddig. A stand-uptól meg nem áll távol az improvizálás, szóval kíváncsian várjuk, milyen jelenet következik. Erre nem is kell sokat várni, hogy Hajós felkonferálja Esztert, aki full egyiptomi cuccba öltöztettek, szóval a kor és a helyszínt nagyjából belőhette, majd kezdődik is a jelenet amiben kapcsolják Egyiptomot, az Ozirisz TV stúdióját. Az Aida show, afféle ókori Mónika show, ahol a műsorvezető felkonferálja a vendégét, aki nem más, mint Rítu.
A társkereső oldalak nem váltanak meg, de több lehetőséget kínálnak fel Milyen közönséget céloznak meg a társkereső oldalak? Ma már elfogadott az ezeken a felületeken való társkeresés, mégis nagyon megosztja a tömegeket. Sokszor sokan előítélettel viseltetnek a netes társkereséssel szemben, mondván, hogy nagyon szánandó kell legyen az a személy, aki társkereső oldalak segítségére szorul ahhoz, hogy találjon valakit. A társkereső oldalak regisztráltjai Felmérések szerint a társkereső oldalakon alapvetően két típust találni. Az első típusba azok a nők és férfiak tartoznak, akik sajnos csak a kaland kedvéért vesznek részt a játékban. Őket csak a kíváncsiság hajtotta a társkereső oldalakra. Szórakozni akarnak, tapasztalatokat és bókokat gyűjteni, mivel nem életcéljuk, hogy egy értékes kapcsolathoz találják meg a megfelelő partnert. Sajnos csak flörtölgetnek. Próbálgatják az ismerkedés tudományát úgy, hogy a monitor és a virtuális világ egy védelmező közeget biztosít a számukra. Kommunikáció a szavakkal és az üzenetekben közvetített sárm erőpróbája ez.
2013. ápr 05. A férfi, ha ismerkedik, gondban van. Mármint az internetes társkeresőn, ahol szakmányban szólít meg nőket. Vajha tudná, ki az, akivel végül találkozni is fog, ki az akivel érdemes is, és ki az, aki a Nagy Szerelemmé nemesülhet az idők során. Most még nem tud semmit... apró fényképeket nézeget, kilókat, centiket súlyoz, végeláthatatlan lelki feltárulkozások és frappáns másfél sorok közt szédeleg, ötödszörre olvassa ugyanazt a Coelho-idézetet és éppen huszonötödszörre, hogy "szeretem a természetet, a filmeket, színházat, a jó könyveket". A férfi azonban azért férfi, hogy elébe menjen az ilyenfajta kihívásoknak, hogy ne szeppenjen meg se Coelhotól, se Csernus dokitól, ha tetszetős a kép, vágjon bele bátran, sem csúnya sem szépelgő szavak el ne tántorítsák. Ez utóbbi megoldható úgy is, hogy el sem olvassa a pársoros bemutatkozást, hanem mindjárt hatékonyan, egyenesen megkérdi: ismerkedjünk? Ó, milyen kíváncsi lennék a TOP10 válaszra, nekem erre a kérdésre torkomon akadna a szó, ami azért ritka eset.
Semmilyen leírás nem helyettesíti a személyes benyomást. Meglehet, épp olyat akarsz mint amit a leírtakban olvasol, de ha találkozol vele többnyire inkább taszít mint vonz. ha nem jön be a gondolkodása, a beszédstílusa, esetleg még rá is kérdez hogy mid van, akkor kész, vége bármi szépeket is írt magáról. Bírom mindenki keres foggal-körömmel. Tiszta piac az egész. Legyen frappáns a bemutatkozás... Társat szeretnél, vagy marketingmenedzsert? Szerény és szubjektív véleményem a témában hogy jobb hagyni hogy az élet hozza el amit meg kell kapnunk. Ha meg nem jön, akkor annak is megvan az oka. Ez a katalógusból, autószalonosan való válogatás nagyon nem emberi. Szín, karosszéria, aztán jöhet ki milyen extrát szeretne. Szerintem ismerkedni csak személyesen lehet igazán. Élethelyzet és egy jó adag szerencse is kell hozzá. Idén leszek negyven, túl vagyok több éves kapcsolatokon, más gyerekeinek az útját is egyengettem, szóval nem "csak a fotelben ülve" szólok hozzá. "Ez vagy Te! Az okos és önálló nő.
Sosem lehet tudni, hol bukkan ránk a várva várt szerelem, éppen ezért, ha már az internetes társkeresőket hívtad segítségül, akkor ügyelned kell arra, hogy adod el magad! Az egész – mint egy jó marketing – úgy indul. Fotó! Az első benyomást mindig a fotó adja. Ráadásul a Tinder rögtön erre játszik rá, hiszen a kép alapján rostálod ki az embereket. Tehát vedd a fáradságot, és ha már regisztráltál az oldalra, akkor készíts magadról egy előnyös szelfit, vagy kérd meg a haverodat, hogy csináljon rólad egy jó fotót. Nem azt mondom, hogy férfiként legyen rajtad púder, vagy hogy nőként állj modellt fedetlen felsőtesttel. Egyszerűen normális keretek közt lőjenek rólad egy előnyös képet, amin csak te magad vagy! Jó tanács: Nem érdemes a haverokkal készült fotóval indítani, ilyenkor nem lehet eldönteni, melyik vagy te a képen. Továbbá: pózer fürdőszobaszelfi, illetve macskás, kutyás, budis szelfi egyenesen tilos! Ha engem kérdeztek... "Én lenni sok-sok emotikon... " A fotó után mindig az érdekli az embereket, mit írsz ki magadról.