A síközpont programjairól, az aktuális árakról itt találhatnak információt: 4. ) Aki úgy gondolja, aktív kikapcsolódással is töltheti a délutánt, a síközpontban kisebb és nagyobb méretű motoros szánok bérelhetők, melyekkel a kijelölt területen gyerekek és felnőttek is felejthetetlen élményeket szerezhetnek. Túránkat és az egyéb programokat követően lehetőség lesz betérni egy helyi éttermekbe, ahol megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat, és emellett természetesen fel is melegedhetünk. A közös sétát és a településen tartott szabad programot követően a késő délutáni órákban indulunk hazafelé, Budapestre (egy rövid technikai megállót követően) várhatóan a késő esti órákban érkezünk. Információk Kirándulásunk helyszínén téli körülmények uralkodnak, amely meglehetősen változó lehet. Napos idő esetén kellemesnek érezzük a hőmérsékletet, de könnyen előfordulhat -10 °C körüli hideg, sűrű hóesés és erős szél is. Figyelembe kell venni, hogy a szép téli időben egyébként nem túl hidegnek érzett -10 °C fokos hőmérsékletet erős szélben jóval hidegebbnek érezhetjük.
Ferenc József császár itt tartotta eljegyzését is Sissi-vel 1853-ban. Nászajándékul építtette Zsófia Nagy hercegnő, a császár édesanyja a ma is látogatható Császárvillát (Kaiservilla). De Bad Ischl nemcsak a császári idők emlékeiből él. Híres fürdő, és gyógyhely. Bad Ischl-ben található Ausztria legrégebbi sósfürdője, de a gyógyulást segíti Ischl nagyszerű klímája is. Ezenkívül Bad Ischl híres kulturális eseményeiről is, nemcsak manapság, de már a császári időkben is. Sok híres művész alkotott a városban, mint Johann Strauß, Lehár Ferenc, Brahms és Bruckner. Lehár villáját meg is látogathatjuk. A fürdőváros megtekintése után vonatra ülünk és rövid utazást követően megérkezünk a festői szépségű Hallstatt-i tó partjához. A menetrend szerinti hajó a tó másik oldalára, Hallstatt központjába visz minket. Aki nem szeretne vonat- és hajójegyre pénzt költeni, természetesen választhatja autóbuszunk szolgáltatását. A Hallstatter See partján fekvő barokk kisváros neve a "só helye". Az 1. 000 lélekszámú városka a tó és a magasan kiemelkedő hegyek közé szorítva a hely hiánya miatt nem növekszik, így a régi bájával fogadja látogatóit.
1 napos buszos utak | Alkupon Utazás Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk Rendben Top 10 megjelent Alkupon Lásd mind a(z) 100 ajánlatot a " " kulcsszóra Kosár Segítség Bejelentkezés Regisztráció Nyaralás | Körutazások Városnézések Termékek% Brands Hajósútak Belföldi utazások Szépség Élmény Egészség Szolgáltatás Főoldal Külföldi utazások Utazás célja 1 napos buszos utak 1 napos buszos utak (54) Körutazások (216) Kirándulások (181) Városnézés (77) Tengerpart (37) Egzotikus országok (8) Utazási időszak Hosszú hétvégék (33) Karácsony (2) 2020. Június (107) 2020. Július (129) 2020. Augusztus (146) 2020. Szeptember (145) 2020. Október (124) 2020. November (22) 2020.
A felvonó felső állomása közelében, a nyári túráink során meghódított Elülső-Szoliszkó csúcsa alatt – melyet most csak messziről nézünk meg – található a hangulatos Szoliszkó menedékház (1840 m), ahol tartunk egy rövid pihenőt, majd a menedékháztól a Csorbai-tóra és a környező gerincekre, csúcsokra nyíló szép téli panorámát megörökítve a felvonóval leereszkedünk a Csorbai-tóhoz. A síközpontot magunk mögött hagyva kényelmes sétával körbesétáljuk a Magas-Tátra egyik legszebb, de mindenképpen legismertebb tavát, a Csorbai-tavat, és a téli körülményeket kihasználva végigsétálunk annak befagyott víztükrén. A Tátra szlovák oldalának második legnagyobb tavának partjáról méterről-méterre más-más panorámában gyönyörködhetünk. 3. ) Akik ezt a délutánt egyéni programmal (pl. síelés) szeretnék eltölteni, természetesen erre is lehetőség van, a csoport menetrendjét és a hazaindulás időpontját a helyszínen, a túravezetővel beszélhetik meg. A településen több felvonóval ellátott, összesen mintegy 9 km hosszú pályarendszer használható, amely könnyű és közepesen nehéz pályákat kínál az érdeklődőknek, a sífutás kedvelői pedig több mint 26 km hosszúságú pályán hódolhatnak szenvedélyüknek.
A 100-150 € körül mozgó árkategória attól függően változik, Kréta melyik részéről akarsz indulni. Sokan dobálóznak a kijelentéssel, miszerint ennyiért már több napot is el lehet a szigeten tölteni, ami részben igaz, de vajon ki tudja megmondani helyetted, hová fognak vezetni későbbi útjaid. Ennél sokkal fontosabb megállapítanod, hogy az adott időpontban, mennyit engedhetsz meg magadnak és neked mennyit ér egy egy napos Santorini kirándulás. Egy nap alatt is eleget látsz, hogy szerelembe ess Kréta melyik felén fogsz megszállni? Ha Kréta szigetének központja, Heraklion körül vered fel sátrad, akkor egy kicsivel egyszerűbb a helyzeted, innen ugyanis naponta indulnak kompok a kék kupolás házak szigetére. A sűrű járat mellett további előny, hogy az út rövidebb, illetve árban is kedvezőbb. A kompozás sem ördögtől való – Elfogyaszthatod a reggeli kávédat, vagy éppen meg is reggelizhetsz, amíg Santorinire érkezel Ha a sziget nyugati feléről tervezed Santorini felfedezését, akkor vagy Rethymnoból fogsz kompozni, vagy olyan helyi utazási irodát választasz, aki transzfert biztosít Heraklionig, majd onnan indul tovább komppal Santorinire.
A túránk a Cserhát egy eldugott kis szegletéből, Bér nevű településről indul. Az ember nem is gondolná, hogy mi mindent rejt a környék, de ez a nap pont ezt fogja bemutatni. Bér fölött a 440 méter magas Nagy-hegy magasodik, melynek az északi meredek lejtőjén egy tanösvény mutatja be az andezit hegy titkait, köztük is az andezit csúszda a leglátványosabb és természetesen a pazar kilátás a hegygerincről. Kis pihenő után leereszkedünk a hegy másik oldalán, egészen a Bér-patak völgyéig és jellegzetes cserháti tájon - egy kicsit föl egy kicsit le -, majd mindezt többször megismételve érünk el a bujáki Szent Anna kápolna zarándok helyhez. A település fölött elhaladva a Vár-hegy rejti történelmi emlékét, a ázadi Bujáki vár zöldbe burkolózott romjait, mely kiváló ebédelő hely a körpanorámás kilátással. Új erőre kapva egy kis patak vezeti utunkat a Selyem-árokban egészen az Egidius-forrásig, ahonnan hegyhátra kapaszkodunk fel, mely az egykori vadászház a Sasbérci-kilátóban végződik. Újabb pihenésre ad okot a padok és kilátás vendégmarasztaló élménye.
2020. szeptember 27. (vasárnap) 19 900 Ft /fő - Szép Kártya elfogadás is! 2020. június 20. | szeptember 12. (szombat) 10 900 Ft /fő 14 900 Ft /fő (Ferrata felszerelés az árban! ) 2020. július 5. (vasárnap) 5 500 Ft /fő 2020. június 27. | július 25. | október 3. (szombat) 13 900 Ft /fő 2020. július 3-5. | július 24-26. | augusztus 21-23. 18 900 Ft /fő 2020. július 4. (szombat) 11 900 Ft /fő 2020. | augusztus 8. | szeptember 26. (szombat) 17 900 Ft /fő (Ferrata felszerelés az árban! ) 12 900 Ft /fő 5 000 Ft /fő - Szép Kártya elfogadás is! 2020. július 10-12. | augusztus 21-23. 2020. július 11. (szombat) | július 12. (vasárnap) 12 900 Ft Ft/fő - Szép Kártya elfogadás is! 2020. (szombat) 2020. | júli. 31 - aug. 2. | augusztus 7-9. / 28-30. 19 900 Ft /fő 2020. július 17-19. | július 31 - augusztus 2. | augusztus 14-16. 2020. július 18. július 24-26. | augusztus 14-16. | augusztus 28-30. (péntek éjféltől vasárnap reggelig) 17 900 Ft /fő 2020. július 25. (szombat) 12 900 Ft /fő - Szép Kártya elfogadás is!
A 2020. július 11-i (szombat) időpont teltházas. Hallstatt Ausztria egy kis ékköve, ezt látnod kell! Nem csak megkapóan gyönyörű, hanem történelme és jelene is rengeteg érdekességet hordoz magában. Egy település, melyet ezren laknak, és helyszűke miatt nem is lakhatnak többen, mégis turisták milliói keresik fel. Egy hely, ahol a természet döbbenetesen szép, és a lakók is számunkra furcsa dolgokat művelnek. Fejtsd meg Hallstatt titkát velünk, de készítsd fel jól a fényképezőgéped, mert itt nagyon sokat fogod használni! Az ár tartalmazza: - buszos utazás Budapest - Bad Ischl - Hallstatt - Budapest útvonalon - utaskísérő az autóbuszon - idegenvezetés Bad Ischlben és Hallstattban Bad Ischl és Hallstatt egynapos kirándulás programja Indulás a Déli pályaudvarról éjfélkor. Találkozás előző nap 23 órától, így a metrókkal és vonatokkal kényelmesen megközelíthető a találkozópont. Buszunkkal először Bad Ischl történelmi fürdővárosba hajtunk. Nemcsak a gyógyulni vágyók keresték fel a múlt század elején a császári család is rendszeresen itt nyaralt, körbevéve magát a bécsi művészvilág legjobbjaival.
500 Ft 1 napos kirándulás Ausztriában, a Smaragd-folyó völgyében és a Rax fennsíkon, buszos utazással Ausztria, Rax-fennsík 1 napos buszos kirándulás Palócföldre, Hollókő és Fülek várához Hollókő 1 napos buszos utazás Stájerországba, a Herberstein kastélyhoz és Vorau-i apátsághoz Ausztria, Stájerország 1 napos buszos utazás a szlovákiai Tátrába, szurdoktúra a Szlovák Paradicsomban Szlovák Paradicsom 1 napos buszos kirándulás Morvaország kastélyaihoz, idegenvezetéssel – vár Lednice és Valtice Csehország, Lednice, Valtice 8. 290 Ft 1 napos kirándulás az osztrák Dunakanyarnál buszos utazással, hajókázással, látogatással a melki apátságban Ausztria, Dunakanyar 1 napos buszos kiruccanás Pozsonyba, Dévény és Vöröskő várához Szlovákia, Pozsony, Dévény 1 napos strandolás az Adriai-tenger partján, a Kvarner-öbölben, Crikvenicán, buszos utazással Horvátország, Crikvenica 13. 490 Ft 1 napos strandolás az olasz riviérán, Caorle városában, buszos utazással, több időpontban Olaszország, Caorle Utazás a semmeringi élményvasúttal és látogatás a Lindt csokoládégyárba, 1 napos buszos utazás Ausztria, Semmering 9.