Okmányiroda vezető: Ön hazudik (!!! ), a gyámügy nem állít ki ilyen okiratot, menjen be a bíróságra és nyilatkozzon, hogy a gyerekeknek nincs apjuk. A lányomék másnap reggel megint mennek a "hamis" gyámügyi okirattal. Előtte tájékozódnak a 1818 kormányablaknál, hogy lehet-e időpontot kérni újra, mert időben kell Budapestre visszaérkezniük. Kormányablak: nem kell időpont, mert ez csak hiánypótlás, soron kívül kell, hogy kiállítsák a lakcímkártyát. Persze végül kellett sorszám, a jóval utánuk érkezőket is már szólították, ezért bátorkodtak érdeklődni. Ezt követően a 3 ügyintéző tüntetőleg eltűnt, majd kávéscsészékkel kivonultak dohányozni. Ekkor én felhívom a Pest megyei Járáshivatal osztályvezetőjét, akihez tartozik az ominózus okmányiroda. Elmondom neki a történteket. Asszonyom, 5 perc múlva hívom önt, nagyon sok panasz érkezik az ottani ügyintézés kapcsán. Öt perc múlva valóban hív, közli, hogy készülnek a lakcímkártyák, Ő kér elnézést, és kéri, hogy írjunk felé panaszt. Újabb öt perc múlva hív az ominózus okmányiroda vezetője, bocsánatot kér, kéri, hogy ne adjunk be panaszt, de azért hozzáteszi, hogy a lányom semmilyen gyámügyi papírt nem említett előző napon, azt mondta, hogy bírósági végzést visz.
Fórum → közigazgatási jog régebbi elöl új hozzászólás wers # 2020. 04. 13:12 Igen valahogy úgy. Azt jegyzőkönyvezik, hogy külföldön élsz életvitelszerűen. Ezt elküldik Magyarországra a Kormányhivatalnak, ők intézkednek a címnyilvántartásba bejegyzésről is, és hogy külföldön élő magyar állampolgár vagy. Andy35 e-mail 2015. 11. 14:27 Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan tudom valakinek az állandó lakcímét megszűntetni, a házamba van bejelentve, de nem lakik itt. A ház 1/1-ben az enyém. Köszönttel: Gasteigerné Köszi, hogy válaszoltatok a kérdésemre. :( ttip 2014. 10. 14. 11:11 Ugyan tőlem nem vársz tanácsot, de ha a fiad nem akarja végleg elhagyni az országot, akkor nincs teendője. Nem árultad el, honnan szereztél ellenkező információt. hborbely 2014. 02. 13:24 Hát köszi, de ezzel nem sokra megyek. Valaki más esetleg tud tanácsot adni? 2014. 09. 22. 19:58 Állítólag? Dehogy. 2014. 17:52 Tisztelt szakértők! Fiam 3 éve külföldön dolgozik, de itthoni állandó bejelentett lakcíme van és véglegesen nem is akarja elhagyni az országot.
Tartózkodási hely változása miatti lakcímigazolvány csere A beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül be kell jelenteni az új tartózkodási hely címét. Tartózkodási helyet érvényes lakóhely megléte mellett lehet bejelenteni. A tartózkodási helyet annak létesítésétől számított öt éven belül ismételten be kell jelenteni. Az ismételt bejelentés hiányában az érintett tartózkodási helye a törvény erejénél fogva megszűnik. Jogosultak köre Jogosult lakcímigazolványra: a Magyarországon élő magyar állampolgár bevándorolt jogállású személy letelepedett jogállású személy menekültként elismert személy oltalmazottként elismert személy szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy a külföldön élő Hol intézhető Tartózkodási hely címének bejelentése és a lakcímigazolvány cseréje kérelmezhető: az új tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőnél, illetve bármely járási hivatalnál.
A TB-től még anno ki lett jelentve, de állítólag most az állandó lakcíméről is ki kell jelentkeznie, és egyben bejelenteni, a külföldi lakcímét. Ezzel csak az a probléma, nincs címe, mivel hajón dolgozik, így a tartózkodási helye állandóan változik. Ebben az esetben mi a teendő? Válaszukat előre is köszönöm. kafka 2014. 20:07 Ismerősünk lakott nálunk korábban, bejelenettük, öt éve elköltözött, de nálunk van bejelentett állandó lakcíme ma is. Most egy végrehajtó cég jelentkezett nálunk ismerősömre hivatkozva? Kérdésem, ha az illető jelenlegi tartózkodási helyére nem tud bejelentkezni, a kijelentést még el tudjuk intézni az okmányirodában? Ehhez elegendő a tulajdonos és az érintett egybehangzó állítása, új lakcím hiánya esetén is? Kovács_Béla_Sándor 2014. 05. 11:05 Tacitusz Manassé 2014. 08:43 Üdvözlöm Önöket! Kérdésem a következő, a helyzet leírásával. Négy éve kint élek Szlovákiában, magyar állampolgárként. Magyarországon dolgozom, van egy örökölt ingatlanom, ahová be vagyok jelentkezve, mint állandó magyar lakcímre.
2014. 15:09 Sziasztok!! Bízom abba hogy tudtok nekem segíteni tömören elmondom a problémámat Sajnos nincs ingatlanom van egy állandó lakcímem nem ott tartózkodom de tegnap szóltak hogy ki kell jelentkeznem onnan, ahol tartózkodom oda bejelentenének mint ideglenes lakcímként de tegnap voltam bent az okmány irodába és ott azt mondták ha Nincs állandó lakcímem akkor nem lehet létesíteni tartózkodásit!! Sajnos nincs rokonom aki ebben tudna segíteni senki sem!! Mit tudok ez ügyben csinálni hova kell mennem kihez kell fordulnom mert mielőbb meg kell szüntetnem az állandót!! Tudd nekem valaki ebbe segíteni mi tévő legyek?? Előre is köszönöm a válaszokat! Üdvözlettel: Kata 2014. 10:35 Judash08: igen. Judash08 2014. 09:24 Tehát, az albérletet is be lehet jelenteni és "állandó lakcím"-ként fog funkcionálni a lakcímkártyán, és miden egyéb szolgáltatás igénybevételekor? Köszönöm a válaszokat. 2014. 21. 08:28 Judash08: be kell jelenteni az új lakóhelyet (népiesen állandó lakcímet). Az egy tévhit, hogy erre csak azok lennének jogosultak, akiknek ingatlantulajdonuk van.
Az ingatlant hagyatéki tartozás fejében fogják elárverezni, így megszűnik a magyarországi állandó lakcímem. Mi a teendő, milyen hatóságoknál kell ezt jeleznem? Válaszukat köszönöm! 2014. 06. 30. 11:49 katokri 2014. 11:19 Az a kérdésem, hogy hozamosabb idejű külföldi tartózkodás esetén meg lehet-e szüntetni a hazai állandó lakcímet anélkül, hogy bárhova máshová az országban bejelentkeznék. Külföldön hivatalosan engedélyezett és bejelentett munkám van, szállást a munkaadóm ad. molnarrichard26@citromail 2014. 16:02 Kata önnek Heim a vezetékneve, akkor én tudok segíteni a problémájáerintem ne vezessen félre szándékosan senkit, mert önnek Devecserben annyi rokona van mint fűszál a réten! MnéK 2014. 13:31 Ttip köszönöm szépen. 2014. 11:26 1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról " 27/A. § (3) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérően a szállásadó általi hozzájárulásra nincs szükség, ha a bejelentkező olyan érvényes teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja.
Ebben az esetben az okiratot a lakcímbejelentő lappal együtt kell a járási hivatalnak benyújtani. " /… 2014. 11:23 Tisztelt ttip! Megadná nekem, hogy hol találom meg ezt az új szabályt? Ha netán tájékoztatnom kellene az okmányirodát, tudjak mire hivatkozni. Köszönöm. 2014. 09:56 MnéK: sokmindenre van példa az okmányirodában (ezt a viszonylag új szabályt például, hogy a bérleti szerződés kiválthatja a tulajdonos aláírását, nem szokták ismerni). Ha tulajdoni lapot kérnek, akkor a bérlő beballag a Földhivatalba, és némi pénzért kap egyet. 2014. 09:51 Tisztelt ttip, köszönöm válaszát. Ezek szerint, ha van két tanúval aláírt szerződésem, akkor ezt kell fogadniuk az okmányirodában lakcímbejelentéskor. Volt rá példa, hogy tulajdoni lap másolatot is kértek az okmányirodában a tulajdonos-bérbeadó aláírása mellé. 2014. 23:59 MnéK: a tulajdonos hozzájárulása nem szükséges a lakcímbejelentéshez, ha a bérleti szerződést közokiratba vagy teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalták (a gyakorlatban: közjegyző hitelesítette vagy két tanú aláírta).
A lányom 37 éves, két lánya van. Igazi Édesanya, példásan neveli a gyerekeit. Büszke vagyok rá. Az élet úgy hozta, hogy a gyermekei Édesapjával külön váltak az útjaik, de megmaradt a jó kapcsolat. A lányom három éve együtt élt egy szintén nagyon család centrikus fiatalemberrel. Az idő múlásával a gyermekek Édesapja, és a lányom párja baráti kapcsoltba kerültek, így az unokáimnak van egy Édesapjuk, aki mindent megtesz értük, és van egy nevelőapjuk, aki szintén. Szerintem ez így nagyon szerencsés mindenki szempontjából. Május 20-án összeházasodtak, az esküvőn ott volt az unokáim Édesapja is. Szinte az esküvői előkészületekkel egy időben hihetetlen szerencsével találtak egy újabb albérletet, ami 20 nm-el nagyobb az előzőnél, ahol már elég szűkösen fértek el. Ennek kapcsán mesélem el a lakcímbejelentésük történetét. Az előző tulaj hozzájárult, hogy állandó lakcímmel béreljék a lakást. Sosem volt ebből probléma. Zökkenőmentesen ment a bérleti szerződés felmondása. Az új albérletben a tulaj aláírta a lakcímváltozásról szóló nyomtatványt, hozzájárulva, hogy tartózkodási helyként bejelentkezzenek.
Hívjuk az okmányirodát 2 napon keresztül, sosem veszik fel. Online levelezés, időpontkérés. Sikerült. Hurrá! Leírják, hogy miket kell magukkal vinni. Időpontra megérkeztek a lányomék, amihez képest 4, 5 órát vártak. Végre sorra kerültek. Ügyintéző: kérem a tulajdonlapot, a gyermekek születési anyakönyvi kivonatát és az Édesapa nyilatkozatát, hogy hozzájárul a lakcímváltozáshoz. Lányom párja rohan a földhivatalba, kiváltja a tulajdoni lapot, a lányom pedig behozza az autóból a hozzájáruló nyilatkozatot. Ügyintéző: ez hamis. Hívja az okmányiroda vezetőjét. Okmányiroda vezető: Sajnálom, de írásszakértői vizsgálatot kell, hogy kezdeményezzünk. Ügyintéző: Nézzük meg a gépben, ott mindenki aláírása szerepel. Megnézik, összehasonlítják. Suttogva, de a lányom mégis érti: Ez teljesen egyforma, inkább ne kérjünk szakértői véleményt, mert nekünk kell kifizetni. (A gyerekek édesapja egyébként külföldön dolgozik, még az esküvő után elkészült a papír, mikor itthon volt). Lányom: 5 éve készült a gyámhivatalnál egy jegyzőkönyv, amiben az Édesapa nyilatkozott, hogy minden ilyen jellegű ügyben eljárhatok, a holnapi nap folyamán behozzuk (100 km oda-vissza).
Szállásadó általi hozzájárulásra nincs szükség, ha a bejelentkező olyan érvényes teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja. Ebben az esetben az okiratot a lakcímbejelentő lappal együtt kell a járási hivatalnak benyújtani (Lakcímbejelentő lap díjmentesen beszerezhető a lakóhely szerint illetékes jegyzőtől, illetve a járási hivataltól. ) az előző lakcímigazolvány, melyet le kell adni Költségek A lakcímigazolvány kiállítására irányuló kérelem évente egy alkalommal illetékmentes. Nem kell illetéket fizetni abban az esetben sem, ha az eljárás családi állapot változásból eredő névváltozás miatt indult, vagy az eltulajdonított okmányok pótlására irányul, vagy a kérelmező 18. életévét be nem töltött személy, illetve a lakcímigazolvány kiállítására hivatalból kerül sor. Amennyiben fenti körülmények nem állnak fenn, úgy az eljárásért általános tételű illetéket, azaz 3000, - forintot kell fizetni.