Az időszaki kiadványokat (folyóiratokat, évkönyveket, könyvsorozatokat) nem ISBN-nel, hanem ISSN-nel azonosítjuk, és csak a könyvsorozatok egyes köteteire lehet ISBN-t is igényelni. Kottára szintén nem ISBN-t, hanem ISMN-t állítanak ki. Amennyiben kérdése merülne fel azzal kapcsolatban, hogy kiadványára ISBN-t vagy valamilyen más azonosítót kell igényelnie, keresse munkatársainkat az címen. Ilyen esetben igényelni kell egy össz-ISBN-t, amelyet minden köteten szerepeltetni is kell, illetve az egyes köteteket is saját ISBN-nel kell ellátni Nem, minden egyes, önállóan megjelenő nyelvi változatra külön ISBN-t kell igényelni. Igen, mivel ilyen esetben a szöveg is változik, mindenképpen új ISBN igénylésére van szükség. Nem, a cím változása esetén új azonosítót kell igényelni. Ki kérhet tőlünk ISBN-t? Az ide vonatkozó 2015-ös rektori utasítás értelmében a Pécsi Tudományegyetem polgárai csak az Egyetemi Könyvtárunkon keresztül igényelhetnek nyomtatásban vagy digitálisan megjelenő kiadványaikra ISBN, ISSN vagy ISMN azonosítót.
Ennek köszönhetően az átlagos átfutási idő két munkanap. Milyen kötelezettséget vállal az, aki ISBN-azonosítót igényel rajtunk keresztül? Fontos, hogy ne feledkezzenek meg a kötelespéldány-kötelezettségről sem! Ennek értelmében a nyomtatottan 50-nél nagyobb példányszámban megjelenő kiadványok közül 6 az OSZK-n keresztül az országos könyvtári rendszer meghatározott intézményeibe, 1 pedig a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont hálózatába kerül. A digitális kötelespéldányok pedig az OSZK erre kialakított adminisztrációs és archiváló rendszerében kerülnek elhelyezésre. A kötelespéldány-beszolgáltatás is a PTE-s ISBN Irodán keresztül történik. A nyomtatott kiadványokat várjuk címünkre, a digitális köteleseket pedig elküldhetik az Iroda emailcímére. Amennyiben mégis a nyomda küldené be a kötelespéldányokat, kérjük, hogy erről bennünket is tájékoztassanak. A legjobb megoldás mindig, ha a PTE ISBN irodán keresztül történik a kötelespéldány beszolgáltatás is, de egyedi esetekben intézheti a nyomda is.
Amennyiben kiadványok a DUPress kiadásában, ám más nyomdában készülnek, a kiadvány ISBN számát a kiadó a kiadási folyamatba illesztve kéri meg. A Megrendelőnek nyilatkozni kell az űrlapon, hogy kötelezettséget vállal a (szerző, cím) kiadvány esetében a fent említett kormányrendelet által rárótt kötelespéldány beszolgáltatására, valamint a megjelenést követő 30 napon belül az email címen keresztül eljuttatja a DUPress-hez a kötelespéldányként beszolgáltatott kiadványok nyomdai szállítólevélének másolatát. Amennyiben a kiadványok kiadója az adott kar, a Megrendelő a nyomdai munkákkal a DUPress-t bízza meg: az ISBN szám igénylését szintén az űrlapon teheti meg; a Megrendelőnek a kötelespéldányokkal kapcsolatban nincs további tennivalója. Amennyiben a kiadványok nem a DUPress közreműködésével készülnek, a Megrendelő a nyomdai munkákkal más nyomdát bíz meg: az ISBN szám igénylését és a kötelespéldányok beszolgáltatására vonatkozó kötelezettségvállalást a már említett űrlapon teheti meg; valamint a kötelespéldányként beszolgáltatott kiadványok nyomdai szállítólevélének másolatát is kérjük a megjelenést követő 30 napon belül.
Mire való és milyen előnyökkel jár az ISBN? Az International Standard Book Number (ISBN) egy olyan nemzetközi szabvány, amely valamely könyv jellegű kiadványnak egy konkrét kiadását egyértelműen azonosítja. Egyedi, nemzetközileg elfogadott azonosítóról lévén szó, egy könyv esetében alkalmazása hosszú bibliográfiai leírásokat válthat ki, illetve megkönnyíti az egyes kiadásváltozatok útvesztőjében történő tájékozódást. Egy könyv esetében az ISBN-nel való ellátás teljesen magától értetődő dolog, elvárás, úgy is mondhatnánk, hogy az "anyakönyvezés" része. Mire érdemes és mire nem kell ISBN-t kérni? Nyomtatott könyvek mellett digitálisan megjelenő kiadványok, de hangoskönyvek, vagy akár térképek is kaphatnak ISBN-számot. Arra azonban figyelni kell az igénylés során, hogy a különböző hordozón is megjelenik a kiadványunk (nyomtatásban és digitálisan is), vagy a digitális kiadványunkat több formátumban készítjük el (a hagyományos PDF mellett esetleg EPUB-ban is kiadnánk), akkor ezek mindegyikére külön ISBN-t kell kérnünk.
Használd az ISBN-számot! Kiadvány. E-mail cím és internet (amennyiben e-mailen küldöd az igénylést) Fax (amennyiben faxon küldöd el) Papír, boríték és bélyeg (amennyiben levélben küldöd el) Figyelj arra, hogy adataidat pontosan add meg! A fent leírtak csak magyarországi címmel rendelkező kiadók részére érvényes. Külföldi kiadóknak az adott ország ISBN ügynökségéhez kell fordulniuk.