Évekig próbáltak a nyomára akadni, ez volt a helyszín, ahol végül sikerült elfogni, miután ismét egy motorcsónakot kötött el. Hét évre ítélték, ebből hatot töltött le, és most szerényen és már szabadlábon azt ígéri, többé sosem lop repülőgépet (motorcsónakat nem említ), és nagy betűkkel hirdeti, hogy legálisan szeretne repülőkarrierbe kezdeni. Ehhez kér 33 ezer dollárt a PPL megszerzésére, további 16 ezret a műszeres kiképzésre, és 18 és fél ezret a kereskedelmi pilóta-fokozatért. Utána tervei szerint még kétszer hat-hétezer dollár befektetéssel már oktatói jogosításokat is szerezne. Az összes költség, amit a adományokból szeretne összeszedni, potom 125 és félezer, amíg eljutna addig, hogy professzionális helikopter-pilóta legyen a regionális légimentő szolgálatnál. Miközben amíg a rendőrség elől bujkált az erdőkben, még sokan Robin Hood szerű dicsfénybe vonták a kamaszt, addig most a repülőtársadalom nem tűnik túlságosan lelkesnek az ügyben, hogy pilótaként közéjük lépjen. A jóindulatúbbak csak figyelmeztetik, hogy a szövetségi légügyi hatóság nem biztos, hogy engedélyezi a kiképzését, mert nem egyszerűen büntetett előéletű, hanem a bűnügyei összefüggenek ugyebár a repüléssel.
Sztrakoniczky K�roly Kar�csony �jszak�ja a legcs�ndesebb id�, ami l�tezhet. Mintha eml�kekb�l lenne az eg�sz vil�g. Ava Dellaira A kar�csony legmeghat�bb aj�nd�kai azok, amelyeket gyermekekt�l kapunk, akik azokat majdnem kiv�tel n�lk�l saj�tmaguk k�sz�tik. �k az igazi sz�vbeli aj�nd�koz�k. Kaesz Gyula Amig hisz�tek a kar�csony �nnepben, az �v e legszebb �r�iban, addig b�rhol lesztek is, mindig ter�tve fog v�rni benneteket a kar�csony�nnep asztal�k�ja. Cinkotai Nagy Ince Gyermekkorom �ta a kar�csony jelenti azt a biztons�got, amire tulajdonk�ppen mindenki v�gyik: a feln�ttek is abba a meg�lt vagy elk�pzelt biztons�gba v�gynak vissza, amit egy kisgyerek �rez az anyja �l�ben. A kar�csony az illataival, az �nekeivel nekem mindig err�l a biztons�gr�l sz�l. Szab� T. Anna A sz�vem m�ly�n mindig kar�csony van. A sz�vemben rejtegetett zug, ahova visszaj�rok �r�lni, maga a kar�csony. Anna M�shogy tekintek az �nnepekre, ami�ta �desanya vagyok. A legfontosabb, hogy a kisl�nyom sz�m�ra elhozzam a csod�t.