A legalacsonyabb pontszámokat az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiókban érték el a diákok tavaly. Az Oktatási Hivatal által most közölt eredmények szerint 2018-ban a 6. évfolyamos angol nyelvi mérésen a részt vevő tanulók kétharmada (65 százaléka), a 6. évfolyamos német nyelvi mérésen a részt vevő tanulók háromnegyede (76 százaléka), míg a 8. évfolyamos méréseken a részt vevő tanulók 60 százaléka szerzett megfelelt minősítést. Hozzáteszik, hogy a 6. évfolyamon a 2018-as angol nyelvi mérésen a korábbi aránynál jóval kevesebb tanuló teljesítette az elvárt szintet, de a jelentés készítői szerint ez vélhetően a nehezebb feladatsorral indokolható, és nem a tanulók teljesítményének változásával, a német nyelvi mérésen ugyanis az elért átlagpontszámok 2015 és 2018 között alig változtak. © Oktatási Hivatal A 8. évfolyamos angol nyelvi mérésen elért átlagpontszám a korábbi két év átlagpontszáma között volt, a német nyelvi mérésen az elért átlagpontszám viszont jóval magasabb volt, mint a korábbi évek átlagpontszámai, de a jelentés szerint ez is a feladatsorral magyarázható.
2017. május 21. iskolavezetés Elérhetőek a 2016. évi kompetenciamérés eredményei Ismét jóval az átlag felett teljesítettek tanulóink az országos kompetencia-mérésen! a 2016. évi Országos kompetenciamérés iskolákra vonatkozó és tanulói adatai. 2016-os kompetenciamérés eredményei A tanulói mérési azonosító ismeretében az egyéni eredmények is megtekinthetők: 2016-os kompetenciamérés egyéni eredményei Jelentések a 2016-os kompetenciamérésről: Összefoglaló jelentés a 2016-os mérésről 6. évfolyam kompetencia mérése jelentés 8. évfolyam kompetencia mérés jelentés Iskolánk tanulóinak összesített eredményei (2008-2015-ig) innen tölthetők le. A tanulói mérési azonosító ismeretében az egyéni eredmények is megtekinthetők itt. Elérhetőek a 2015. évi országos kompetenciamérés eredményei Megjelentek és az Oktatási Hivatal honlapján () elérhetőek a 2015. évi Országos kompetenciamérés iskolákra vonatkozó és tanulói adatai. A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%):
Közoktatás 2020. március. 16. 06:00 Fontos dátumok: ezek az országos mérések lesznek még ebben a tanévben Mikor lesznek az országos mérések ebben a tanévben? Mutatjuk a dátumokat, amennyiben az időpontok elérkeztéig visszaáll a tanév szokásos menete. Eduline 2019. június. 30. 10:00 A hét hírei a nyelvi mérés eredményétől a felvételi sorrendmódosításáig Nyilvánosságra hozták a tavalyi idegen nyelvi mérés eredményeit, dobogós helyezéseket szerzett a magyar csapat egy európai robotkupán, jóval több óvodapedagógusra lenne szükség - ezek voltak a hét hírei. 2019. május. 22. 10:40 Több mint 180 ezren vizsgáznak: ma tartják az általános iskolákban az idegen nyelvi méréseket Az Oktatási Hivatal (OH) immár öt éve szervez idegen nyelvi mérést a 6. és a 8. évfolyamos tanulóknak angol és német nyelvből. A 2019. május 22-én tartandó mérés mindenkit érint, aki első idegen nyelvként angolt vagy németet tanul. 2019. 21. 05:00 Komoly feladatok várnak a diákokra a következő hetekben: nyelvi és kompetenciamérés jön Hamarosan itt az év vége, azonban a diákokra még vár két komoly feladat.
A feladatlap minden utasítást tartalmaz, az utasítások nyelve a tanult idegen nyelv. Hallott szöveg értése A mérés második része azt méri, hogy a tanuló meg tudja‐e érteni a hétköznapi életben legfontosabb témákkal kapcsolatos, személyes igényei kielégítéséhez szükséges fordulatokat. Ki tudja‐e szűrni a rövid, lassú és világos beszédű hangfelvételekről a számára szükséges, lényeges információt. A feladatokhoz felhasznált szövegek együttes terjedelme 7‐9 perc. A hanganyag minden utasítást tartalmaz. Az utasítások nyelve a tanult idegen nyelv. A mérés napján a tanulók saját nevükre szóló azonosító kártyát kapnak, amelyen szerepel a tanuló mérési azonosítója. Az azonosító kártyán található név és mérési azonosító együttes kezelésére az iskolán és a tanuló szülőjén kívül senki sem jogosult. A mérésben használt füzetek és CD lemezek a mérés befejezéséig titkosak, tehát nem ismerhetik meg az érintettek (tanárok, felmérésvezetők, mérési koordinátor, iskolavezetés, szülők) sem. Az idegen nyelvi mérés feladatlapjait és az azokhoz tartozó javítási útmutatót a hivatal a mérés napján 14 óra után honlapján () nyilvánosságra hozza, ezt követően az érdeklődők megtekinthetik a mérés anyagait.
A mérések eredményét az érintett iskola a Hivatal által közzétett javítókulcsok alapján állapítja meg, az eredményeket a honlapján teszi közzé 2019. június 12-ig. Varga Krisztina mérési koordinátor
Ezt is tartalmazza a következő tanév rendjéről szóló rendelettervezet, amelyet a oldalon tettek közzé.