Drotár Adrienn azért látványosan megváltozott a Hajdúszoboszló Televíziós interjú óta, így néz ki most: (Középen)Fotó: RTL Klub EXTRA AJÁNLÓ RTL Klub
Több kilónyi levél érkezett az RTL Klubba azoktól, akik a házasodni akaró gazdák szívére pályáznak. Miután mindet elolvasták, választaniuk kellett, kivel találkoznának. Balázs gazdának egy különösen tetszett a bemutatkozó levelek közül. Kíváncsi volt, ki írta, de a valóság mellbe vágta. – Egyáltalán nem ilyennek képzeltem – kerekedett el Balázs szeme. – Sok rossz írás volt, alig tudtam kibetűzni. Ezt a levelet viszont gyöngybetűkkel írták, illatos volt, még kis ajándék is járt hozzá. De más karakterre számítottam. Amikor megláttam, hát szóval, csak a hatalmas "kannákat" láttam – utal a lány mellméretére. Balázs le sem tudta venni a szemét a hatalmas "kannákról" – A látványtól annyira összezavarodtam, hogy nem fordítottam meg a homokórát, ami az ismerkedés kezdetét és végét jelzi, kiment a fejemből a többi lány neve, olyan imponáló volt a látvány, hirtelen azt sem tudtam, milyen rendezvényen vagyok. Azt éreztem, bármelyik pillanatban az ölébe kaphat, és elfuthat velem. Elég domináns személyiség, szóhoz nem nagyon jutottam mellette.
Ha megvárta volna az óra végét, amikor már nincsenek ott a fizetős vendégek, akkor az más lett volna. Misi fiú meg úgy gondolta, hogy a lovaglóknak grátisz megmutatja a legyantázott testét. Sejtem, hogy több mindent nem látunk, ahogy lentebb is írtam, nekem hiányzik, hogy a jelentkező lányok/fiúk ténylegesen mit csinálnak egész nap..? Nyilván nem lehet mindent megmutatni, de a Zsolt gazdánál bemutatott boci simogatást például tudtam volna nélkülözni. Balázs (?? ) gazda mondta az anyjának, hogy az egyik leányzó milyen kis házias. Ebből se láttunk semmit, csak azt, hogy a Lányok ültek a teraszon és várták, hogy teljen az idő. Az egyik lány mindig a kerti fotel karfáján ült. Szegénynek nem tudtak adni egy kényelmesebb ülő alkalmatosságot?
2019. szept 3. 12:34 Drotár Adrienn Házasodna a gazda politika Balázs gazda Drotár Adrienn most az RTL Klub műsorában tűnt fel / Fotó: RTL Klub 252 Ismerős arc tűnt fel az RTL Klub képernyőjén a most induló Házasodna a gazda műsorában - szúrta ki az. Balázs gazda kiválasztottjai között ugyanis ott volt az Drotár Adrienn, aki Hajdúszoboszló Televízióban lement interjúja után kapott fel az internet – akkor még a Magyar Gazdák és Polgárok Pártja élén állt. Furcsa interjúja felkavarta a hazai médiát, sokan élcelődtek a politikusként bemutatkozó nő össze-vissza mondatain. Az elhíresült interjúját itt lehet megtekinteni, melyben kifejtette, hogy "mi fiatalok, emberek vagyunk a jövő" és beszélt arról is, hogy mik azok a "ponzorok" (szponzorok) 😊. Az RTL Klub új műsorban a gazdák, akik az életben nagyon sikeresek, szeretnék megtalálni azt a nőt, akivel összeköthetik az életüket és el tudja fogadni, hogy a férfi egy gazdaságában szeretné leélni az életét. Balázs gazda már kiválasztotta azokat a hölgyet, akiket visz magával a tanyára, köztük van Drotár Adrienn.
Aki rajongott a Való Világért, és már a külföldi streameknél is csak a realityt keresi, most örülhet, mint az a bizonyos majom, mivel a hazai műsorszóró csatornák az elmúlt időszakhoz képest extrém mennyiségű valóság show-t rittyentettek össze a könnyed szórakozás jegyében, hogy a lombhullás nem fájjon annyira. Az RTL egyszerre többel is támad. A Házasodna a gazda és a Love Island is egyfajta romantikus párkeresés, de míg az egyik a hazai vidékre koncentrál, addig a másikban a laza erkölcsű brit párkapcsolatokon edződött tanga bikinis lányok adják a műsor esszenciáját. A TV2 a már bevált és ráncfelvarrt Ázsia Expresszel igyekszik a reklámidő szempontjából fontos nézői csoportra hatni, míg a Sláger Tv az Emilio család által kitaposott ösvényen most egy buldózert is bevetni készül, nevesül a Berki Krisztiánra fókuszáló Überkirályt. A realityben egyébként erős Viasat3 egyelőre hallgat, de néhányan már csepegtettek arra vonatkozóan információkat, hogy a Feleségek luxuskivitelben szereplői visszatérnek, sőt már forgatnak, mivel a Michael Kors az utóbbi időben nem kapott elég teret a kereskedelmi tévékben.
Házasodna a gazda A formátumot egyszer már próbálta bekurblizni a csatorna, akkor a közepesnél gyengébb érdeklődés mellett tűnt el a lucernaszagú Nagy Ő. A jelenlegi évadban az első adások (kettő volt eddig) alapján jól sikerült a válogatás, a gazdák és a potenciális szerelmek is érdekesebbek a megszokott formátumokban jellemző egydimenziós karaktereknél. A szerkesztőség kedvence Drotár Adrienn, a fejtől lábujjig dekoltált hölgy, aki már korábban is kokettált a mezőgazdasággal. Akkor még politikai alapokra akarta helyezni a kapcsolatot, méghozzá a Kisgazdák utódpártjának óvó ölelésben, azonban első és egyben utolsó interjújával mindössze a mémkultúrában sikerült markáns helyet biztosítania magának. Ennyit a múltról. A műsorban Adrienn remekül működik, az egyik legizgalmasabb játékos a gazdákon túl. Kellően harsány és nyitott (több szempontból is), hogy a randikon a hátán elcipelje a showt. A többi majd a következő adásokban derül ki, ugyanis eddig csak két gazda rajongói tábora került feltárásra.
Berki kellően arrogáns, családja pedig épp annyira cuki, hogy az ilyen tartalomra nyitott egyszeri nézőnek legyen miért savlekötővel ledőlnie, ha bezárta aznapra a reality-ládát. Az első részben Cipruson korzóztak éppen, Berki ott akar ingatlan mogullá válni. A továbbiakban figyelemmel kísérjük majd az adásokat és, ahogy a többi műsor esetében, úgy ennél a shownál is igyekszünk heti összefoglalókban értekezni a történésekről.
48 órás kiértesítés a határzárlat előtt, zsilipes rendszer, időszakos átkelések, humanitárius útvonalak, kijelölt megállóhelyek egy országon belül stb. Ezeket mindenhol egységesen alkalmazva kellett volna már hetekkel ezelőtt rendet tenni! Nem külön-külön kellene a tagállamoknak egyezkedni. Abban az esetben, ha a megfelelő szabályozás alapján természetes lenne egymás korrekt megsegítése, nem lenne konfliktus, nem lenne kifogás. És milyen jó lenne az is, ha egy minden fél számára méltányos szabályozás segítené az árufuvarozók és a vállalkozások közötti együttműködést. Most, hogy beütött a pokol a határoknál a fuvarozás díja sosem látott mértékben szabadult el. Nemrég én is azzal szembesültem, hogy az eddigi 1500 eurós fuvardíjam 5000 euróra ugrott. Ilyen esetben a vállalkozónak három lehetősége van. Vagy a fogyasztókra terheli a felmerülő extra költséget és árat emel, vagy benyeli a terhet és veszteséget könyvel el, vagy úgy dönt köszöni, de egy időre leáll a termeléssel. Egyik opció sem jó.
Persze, csak itt a sok deszka csaj írigykedik rá, mert a pasik lesesz@rják őket, míg Adriennt a túlsúlya ellenére ajnározzák a férfiak és mind a 10/20 ujjéra találna férfit. Előzmény: Semerreretyo (135) Semerreretyo 0 0 135 Így is lehet mondani, de ha nem a magasságához kellene igazítani a súlyát, hanem a súlyához a magasságát, sanszos, hogy kényelmesen tudna szemezni egy zsiráffal. Attól függetlenül, a duciságához képest egyáltalán nem csúnya vagy taszító. Előzmény: ga_zsi (131) 2019. 19 124 Azért karcsúnak nehéz lenne nevezni. Ízlésekkel kár vitába szállni, mert - szerencsére - az emberek ízlése eltérő, de azt nehéz vitatni, hogy a hölgy túlsúlyos. Előzmény: Törölt nick (121) Apádfüle -3 1 122 Nyugodj meg, Surda, nem a lieblingedet bántják, ez egy idézet egy angol újságírótól. "The opera ain`t over until the fat lady sings. " Pont olyan "műfaji ismertető", mint hogy a hőstenor addig nem hal meg, míg végig nem énekli az áriát, hiába áll ki a hasából a tőr. Ilhilla 2019. 17 -3 0 118 Tegnap -én nem néztem, csak hallottam róla- elég hosszú riport volt a Fókuszban a "macskás sztoriról" és a kiesőkről.
Törölt nick 2019. 09. 20 -2 1 138 Nézd, van vele közös ismerősöm. Nem szorul egy vacak műsorra, férfiak terén. Szimplán csak ismert akar lenni, bekerülni a médiába, mert abban látja a lóvét. Amúgy egy vérbeli vállalkozó, ahogy hallottam, de teljesen önállóan viszi az ingatlan irodáját, ami Hajdúszoboszló és környékén simán lenyomta az olyan nagyokat mint a Duna House vagy a Balla... és van 2 taxija is, környéken az egyetlen sofőr szolgálatot tartje fent bulizó fiataloknak. Ugyanis a fitalokkal ellentétben ő dolgozik akkor is, amikor mások buliznak. Nem véletlenül hízott meg, 24-ből 16-18 órákat dolgozik, csak vasárnap szokott pihenpt tartani. Előzmény: (137) 0 4 137 Nyilván ezért jelentkezett egy tévés párkeresős műsorba, mert sorban állnak a pasik az ajtaja előtt és úgy kell őket elkergetni:))) Viszont a lenti kép értelmet adott a feltételezésednek. Nem pasit keresett a tanyán, hanem csak hátteret egy új fb képhez:))) Előzmény: Törölt nick (136) -1 0 136 "Attól függetlenül, a duciságához képest egyáltalán nem csúnya vagy taszító. "