Random IMDb 44 Perc 2010 - Szép lassan felépítve haladnak az események, de a végleges, úgymond csattanó esemény még hátramarad. A lényeg, hogy mitől tébolyult meg Atlanta és környezete, még nyitott kérdés marad egyenlőre. A fő történet maga Rick és társa, Shane (Jon Bernthal) beszélgetésével indul. A két szolgálatban lévő rendőr, szolgálati kocsijukban épp családi dolgaikat ecsetelgetik egymásnak, amikor a rádiójukon riadóztatják őket egy autósüldözéshez. Két rendőrautóval állják el a szökésben lévők útját, akik kisvártatva meg is érkeznek, nyomukban másik két rendőrautóval. A menekülők autójának kereke kilukad a szöges úttorlaszon áthaladva, majd felborulnak. Rövidesen tűzharc alakul ki a banditák és az őket feltartóztató rendőrök között. Rick könnyelműségének köszönhetően az egyik hátramaradt fegyveres megsebesíti. Eszméletét veszti, majd a kórházban félkómában csak annyit hall, hogy az őt meglátogató társa beszél hozzá, és virágot visz neki.
Ő úgy érzi, jót cselekszik és megmenti az embereket, tegye ezt bármilyen eszközzel. Ennek hatására adta táborának a Megváltók nevet. Egyetlen dolgot bánt meg, az pedig korábbi gyengesége, amelyet családjával kapcsolatban nem tett meg. (Visited 1519 times, 1 visits today)