Ezen az oldalon rövidesen megtalálhatja látnivalóit, nevezetességeit, illetve programajánlatokat. Addig tekintse meg környéki programokat és a szint�...
A háziak, ahogyan a nagyszüleiktől látták, begyújtanak a kemencébe és amit csak tudnak, önmaguk állítanak elő. Ezt tanulhatjuk el, ha elmegyünk hozzájuk lekvárt főzni vagy szappant, tarhonyát vagy mézeskalácsot készíteni, esetleg kézműveskedni. Állandó Programok: - Vendégvárás, vendég asztal - Egy napos osztálykirándulások - Kézművesség Tavasz: - Tarhonya készítés (hozott anyagból is) akár több alkalommal - Szappanfőzés (hozott zsiradékból) Nyár: - Bodzaszörp főzés (bogyójából, hozott anyagból) Ősz: - Szilva lekvár főzés hagyományosan (akár hozott anyagból is) A Kardoskúti Fehértó mintegy 150 faj átvonuló-helyeként jegyzett természetvédelmi terület, a Körös-Maros Nemzeti Park része. A Fehértó a Dél-Tiszántúl legértékesebb, időszakos vízállású, speciális vízutánpótlású szikes tava, melyben különleges alacsonyabb rendű élőlények, ritka növények és növényközösségek élnek. A terület a vizes, pusztai élőhelyhez kötődő vonuló madarak egyik legfontosabb alföldi megállóhelye, 1979 óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik.
Látnivaló adatok: neve: Csongrádi (Körös-Torok) kilátó jelentőség (1-6): 4. Környéki jelentőségű látnivaló Látnivaló helye, elérhetősége: GPS koordinátái (WGS-84): N46. 71584 E20. 18437 GPX Megjelenítés térképeken: hely címe: Csongrád, Tisza utca Ajánló: Címke, #hashtag, keresési segítség: tblatadatlap látnivaló látnivalók turisztikai attrakció túra turista turizmus ország magyarország hungary csongrád tbnincsfoto gps koord koordináta gpskoordináta pozíció földrajzi hely hol van tbvankoordinata tbbelterulet belterület településen belül
A oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben mégsem
000 m2-en várják mindazokat, akik kipróbálnák ezt az új, izgalmas, adrenalinnal teli szórakozást. A pályák egy részét még az orosházi határőrség alakította ki gyakorlatozás céljára és található köztük speedBall és a woodsBall típusú paintball pálya is. Az egykori laktanyában alakították ki az Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpontot, amelynek földszintjén az egykori "lakók" előtt tisztelegve Honvédelmi emlékszobát alakítottak ki. A gyűjtemény emléket állít a laktanyában 1938 és 1997 között működő katonai alakulatoknak, részletekbe menően mutatja be fotókon, katonai tárgyakon keresztül az egykori műszaki honvédek mindennapjait. Különleges programot kínál Bertáné Székely Margit sajtkészítő. A Sajtkészítő műhely látogatása során mód nyílik a sajtok kóstolására valamint a sajtkészítés kipróbálására. Aki pedig bővebben el szeretne merülni a helyi termékek kóstolgatásában, vásárlásában, keresse fel a kisvárosi boldog békeidőkre emlékeztető, mégis modern piacot. Gyopárosfürdőtől 10, Orosházától 4 km- re, Pusztaföldvár felé félúton található az 1800- as években alapított Ravasz tanya, ahol 12 hektáron pihenő és szórakoztató központot alakítottak ki csendes, tanyai pihenővel (panzió, étterem, múzeum, játszóház, állatsimogató, kilátó) és technikai sportolásra épített pályával (buggy, quad, cross), pihenőházzal.
A Musztáng Sportiskola és Póni Klub Orosháza külterületén, Pusztaszenttornyán található, Orosháza és Nagyszénás között félúton. Itt korhatár nélkül várják a lovaglás kedvelőit, kicsiknek pónikon, nagyoknak pedig oktatólovakon történik a tanítás, díjugratásban és díjlovaglásban aktívan aktívan versenyző, szakoktató felügyelete alatt. Nyáron a lovas oktatás mellett táborokat is indítanak. Náluk a rossz idő nem akadály, mivel fedett lovardával és homokos lovaspályákkal rendelkeznek, ezért egész évben folyamatos az oktatás. A közeli Csorváson a Hudák család kéziszövő-műhelyében a Népi Iparművészeti Tanács és Lektorátus által zsűrizett egyedi tervezésű, természetes alapanyagú szőtteseket és vásznakat készítenek. Az különleges kelméből asztalterítőket, függönyöket, zsinóros magyar díszruhákat, bocskai öltönyöket, csikós ruhákat, huszár egyenruhákat, esküvői ruhákat varrnak. A csorvási tanyavilágban keressük fel a GER-VIK szlovák tájjellegű tanyát, ahol a régmúlt idők békéjét lelhetjük meg a több mint száz éves vert falak között.