A rész rendezője mesélt arról, hogy sok grandiózus jelenet volt tervben, aminek a rajongók nagyon örültek volna. A Trónok harca egyik legikonikusabb állata a rémfarkas, a faj képviselői mégis elszomorítóan kevés szerepet kaptak az utolsó évadban. A fináléban két részt is dirigáló Miguel Sapochnik elmondta, hogy eredetileg egy nagyszabású jelenet is terveben volt a Stark-ház címerállatainak, azonban ez végül fennakadt a rostán. Eszerint Deres ostromakor a már az élőholtak seregét gyarapító Viserionnak nem csak testvéreivel kellett volna megküzdenie, hanem egy falkányi rémfarkassal is. Ez a mozzanat azonban annyira nem nyerte el az alkotók tetszését, hogy végül le sem forgatták. A rendező szerint nem illett volna a sorozathoz, ahogy 50 rémfarkas egy élőhalott sárkánnyal harcol, noha valószínűleg sok rajongó imádta volna. Sapochnik azt is megjegyezte, hogy a sorozatért felelős David Benioff és D. B. Weiss nagyon fontosnak tartotta, hogy a saját víziójukat valósítsák meg, ne pedig a közönség igényeket szolgálják ki.
Gondolom, a Facebookon történt valamilyen jogrendi változás, ezért nem tudom kitenni a sorozatzáró feliratának linkjét, de a szokott helyen (halamita_pont_blog_pont_hu) megtaláljátok. Köszönjük a figyelmet! Mi a fene van itt? Eltűntek a posztjaink! Ma fennforgások voltak, később végeztünk. De megvan! Láttam a minap egy mémet, ami a Trónok harca évadait egy lóról készült rajzzal illusztrálta. A faránál kezdte, az első egy-két széria még fantasztikus kidolgozottságot mutatott, elképesztő részletgazdagságot, aztán a későbbi években a rajz egyre elnagyoltabb, kevésbé kidolg... Láttam a minap egy mémet, ami a Trónok harca évadait egy lóról készült rajzzal illusztrálta. Kész szerencse, hogy (szakosként) a magyar írásbeli érettségi miatt több volt a szabadidőm, így hamarabb jön a felirat is! Véget ért a sötétségbe és ködbe boruló csata, talán aki túlélte, se talált vissza Deresbe. Mindenesetre a megmaradtak számot vetnek szerencséjükkel, és elgondolkodhatnak, hogy innen hogyan tovább. A dráma tovább zajlik - a való életben is, miután tegnap megellett a macskánk,.... Véget ért a sötétségbe és ködbe boruló csata, talán aki túlélte, se talált vissza Deresbe.
Még a rendezőknek sem nagyon engedtek beleszólást a cselekménybe, ami így visszanézve valószínűleg nem volt a legjobb döntés. Az IndieWire által készített interjúban a rendező többek között mesél arról is, hogy véleménye szerint senkinek nem kellett volna túlélnie Deres ostromát. Ha több érdekességre is kíváncsiak vagytok, akkor érdemes meghallgatni. Szerintetek illett volna a rémfarkasos jelenet a sorozatba?
Sajnos azonban ez van, kimerítő napok állnak mögöttem, viszonylag későn… Amikor harmadszor kérdezte meg a nagyobbik fiam, hogy: Na, hogy állsz? Kész van már?, nem csak az ideg kapott el, de halványan pislákolni kezdett bennem a felismerés is, hogy kicsit mintha hátrébb tartanék a szokásosnál. Sajnos azonban ez van, kimerítő napok állnak mögöttem, viszonylag későn… Kicsit korábban érkezik a felirat a szokásosnál, nem baj?
Még mindig nem tudni, hogy jövőre, vagy 2019-ben kerül képernyőre a Trónok harca utolsó évada, az viszont biztos, hogy már forgatják. Lena Headey, a Cersei Lannistert alakító színésznő egy képpel jelentkezett a forgatásról. Bár augusztus végén kiszivárgott a 8. évad teljes (valószínűsíthető) forgatókönyve, és így bárki jól elspoilerezhette magának a sorozat fináléját, a forgatás csak a múlt héten kezdődött, így az arról érkező minden infó azonnal lázba hozza a rajongókat. Az első ilyen morzsák csak pedig a Cersei Lannistert megformáló Lena Headey Instagramján bukkant fel. A színésznő az általa posztolt képen a kelléktárban mókázik a stáb fodrászával és sminkesével, érdekes módon mindhárman Emilia Clarke Daeneryséhez hasonló, szőke parókát viselnek, lehet, hogy épp az ő parókájának részeit. Bár látszólag nagy jelentősége nincs, mégiscsak ez az első "hivatalos" kép az új évad forgatásáról, a spekuláló teóriagyártókat pedig ezután sem tartja vissza semmi, hogy hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb konteókat gyártsanak kedvenc sorozatuk karaktereiről.
"Nem királyné vagyok, hanem khaleesi. " Daenerys Targaryen
Hát, ebben az epizódban nem a dumáláson volt a hangsúly, úgyhogy gyorsabban végeztünk a szokásosnál... 😃 Ha húsvét hétfő, akkor korai GoT! Kellemes húsvéti ünnepeket! Happy Easter! :) Translated Parancsoljatok, az évadnyitó felirata elérhető a blogon! Már csak néhány nap, és jövünk... 😉 # GoT Ha valaki esetleg még nem látta volna... Megörültem, hogy végre tudjuk, mikor folytatjuk. Aztán leesett, hogy csak a Facebook szórakozott velem... A hír hivatalos: a Trónok Harca 5. évada április 12-én indul az USA-ban Várjátok már a végét? Kikandikáltam a fordítói, bloggeri profilom mögül, hogy bepillantást engedjek az életembe. Ha érdekel, olvass bele! I've been out behind my translator blogger profile to let a peek into my life. If interested, read it! Translated Nyájas Olvasó! Te, ki most kezedben tartod értékes soraim, nem is sejted, micsoda utazásra indultál koponyám belső fala körül, s mily test- és lélekemelő kalandoknak válhatsz részesévé - pusztán azáltal, hogy rákattintottál blogbejegyzésemre.
Nem tudom, szükséges-e egyáltalán több szót fecsérelni… Nyájas Olvasó! Te, ki most kezedben tartod értékes soraim, nem is sejted, micsoda utazásra indultál koponyám belső fala körül, s mily test- és lélekemelő kalandoknak válhatsz részesévé - pusztán azáltal, hogy rákattintottál blogbejegyzésemre. Nem tudom, szükséges-e egyáltalán több szót fecsérelni… A feliratot Merthin hozzáigazította a hivatalos release-hez. Na, erre se kell hétfőig várni... Sziasztok! Sokan írtatok nekünk üzenetet, ezért egyszerűbb itt leírnom, hogy elkezdtük a rész fordítását. Mivel ez nem hivatalosan ment le, ezért valamivel nehezebb dolgunk is van, mert általában egy már létező angol időzített feliratból dolgozunk. Most az időzítést, tehát az alapot is nekünk kell megcsinálni. Határidőt, mint általában nem tudunk megígérni, ezért szíves türelmeteket kérjük. Köszönjük! Csak mert a gyerekeknek megígértem... Amikor harmadszor kérdezte meg a nagyobbik fiam, hogy: Na, hogy állsz? Kész van már?, nem csak az ideg kapott el, de halványan pislákolni kezdett bennem a felismerés is, hogy kicsit mintha hátrébb tartanék a szokásosnál.