Ezen kívül a szintén puffasztó brokkoli, borsó, paprika, paradicsom, retek, kivi, narancs sem ajánlott. A nehezen emészthető gomba sem jó választás, óvakodjunk a túlzott fokhagyma- és a nyers újhagymahasználattól is. Egy tapasztalt nagymama – Mari nagyi menüje kismamáknak – olvasd el most!
Egyél drágám, kettő helyett kell most – szól a gyakori mondás, melyet várandós és szoptatós anyukák hallgatnak nap mint nap. Mégis mi jó és mi kerülendő ebben az időszakban? Nem a mennyiségen, a minőségen van a hangsúly. Valóban kevésbé figyelünk oda táplálkozásunkra egy átlagos napon, de terhesség és szoptatás alatt a baba és saját érdekünkben érdemes körültekintően válogatni az egyes élelmiszerek közül. Ahogy az anyaméhben a magzatvízen- úgy a szoptatás alatt az anyatejen keresztül gyermekünk is részesül a bevitt táplálékok jótékony és káros hatásaiból egyaránt. A kismamák a folyamatos orvosi-, védőnői felügyelet és a laboreredmények alapján pontosan megtudhatják milyen hiánypótlásra van szüksége szervezetüknek. Az alábbiakban – korábbi cikkeinkből összeollózott – néhány nyomelem pótlására alkalmas illetve ajánlott és kerülendő ételeket, italokat mutatunk: Folyadékbevitel! Az első és legfontosabb a folyadékpótlás, de ezt egy szoptatós kismamának mondani se kell, szervezete azonnal jelez.
A tejmentes étrendet 7 hónapos koráig tartottuk. Közben próbáltunk néha-néha egy kis tejbegrízt is enni, de utána mindig bukott, ezért elhagytuk a tejes dolgokat. Ha ilyen problémák nem jelentkeznek, akkor nem kell tejmentesen étkezni. A legújabb ajánlások szerint alapjában véve bármit lehet enni szoptatás alatt, persze mértékkel. Ki kell tapasztalni, hogy a babánk pocakja mit "szeret". Nem evidencia, hogy a "K betűs" zöldségek minden babánál hasfájást okoznak. Minél változatosabban táplálkozunk, annál több ízzel találkozik a babánk az anyatejen keresztül, így a hozzátáplálás is könnyedebb lesz.
Mire van szükségük a szoptatós anyáknak? A szervezet egészséges működéséhez és a tejtermelés folyamatosságának megőrzéséhez számos vitaminra és ásványi anyagra szüksége van az anyának, és ezeket megfelelő táplálkozással tudja pótolni. Lássuk, mik is ezek a nélkülözhetetlen anyagok! 1. Víz A rendszeres folyadékpótlás elengedhetetlen a szervezet jó működéséhez, ezért az édesanyának kiemelten kell figyelnie arra, hogy naponta elég vizet fogyasszon. A szoptatás ideje alatt nem sokkal – kb. 7 deciliterrel – kell csak többet innia, mint egyébként, viszont ennek a kevés pluszfolyadéknak nagy jelentősége van, és nem szabad elhanyagolni. A hivatalos orvosi ajánlások szerint így összesen minimum napi 2, 7 -3 liter vizet tanácsos elfogyasztani. 2. Omega-3 zsírsavak Az omega-3 zsírsavak élettani jelentőségét nem olyan régen fedezték fel, és úgy tűnik, nem csupán egy múló egészséghóbortról van szó velük kapcsolatban, mert ezeknek a zsírsavaknak a jelenléte létfontosságú a a magzat agyának és idegrendszerének fejlődésében: a születendő gyermek látása, emlékezőtehetsége és nyelvi készségei jelentősen romolhatnak, ha ebből a kismama nem biztosít elegendő utánpótlást.
A legjobb, ha miközben a baba eszik, az anyuka odakészít magához egy nagy üveges ásványvizet! Az anyatej termelésének ugyanis fontos alapja a megfelelő mennyiségű, napi 2-3 liter folyadék, a rendszeres étkezés és a minél több pihenés! Miért fontos a folyadékpótlás? Olvasd el cikkünket itt! Többször kevesebbet A legmegfelelőbb energiaforrások a szénhidrátok, közülük is elsősorban az összetettek – fogyasszunk teljes kiőrlésű gabonából készült pelyheket, kenyér - és tésztaféléket. A jó minőségű fehérje is elengedhetetlen a megfelelő minőségű anyatej termeléséhez – együnk tojást, joghurtot, kefirt, túróval készült ételeket, kevés zsiradékkal elkészített könnyű húsételeket. Zsiradékok közül kiemelkedő az omega-3 zsírsavak jelentősége, amelyeket a tengeri halak, a len-, a dióolaj biztosít az édesanya számára. Vitaminforrások természetesen a gyümölcsök és a zöldségek, egy finom gyümölcssaláta, friss zöldsaláta, egy gyors turmix az időhiányban szenvedő anyukáknak is jó szolgálatot tehet. A kisbaba mellett alig van időnk az étkezésre, mégis figyeljünk oda, együnk gyakrabban keveset.
Tudj meg többet a szelénről itt! Cinkutánpótlás A legtöbb cinket a vörös húsok, és szárnyasok által fogyasztjuk, de jó cinkforrások még a bab, a lencse, az olajos magvak, a gabonafélék, a búzacsíra, valamint a tejtermékek és a halak. Érdekesség, bár hazánkban ennek táplálkozás élettani jelentősége kicsi, hogy az osztriga cinktartalma a legmagasabb. Miért fontos a cink? Itt olvashatsz róla bővebben! Vastartalmú ételek Szervezetünk működésében a vasnak számos feladata van, ezek közül a legjelentősebb, hogy a vér oxigénszállító funkcióját ellátó hemoglobin része, hozzá kötődve jutnak el az oxigénmolekulák a tüdőtől a sejtekig. A nem megfelelő vasbevitel egyik legfőbb következménye a vashiányos vérszegénység. A napi ajánlott vasbevitel gyermeknél életkortól függően 8-12 mg, felnőtt férfiak esetében 12 mg, felnőtt nők esetében 15 mg, terhesség esetén +5–15 mg/nap, szoptató nők esetében 20 mg/nap. További tippeket vasbevitelére itt találsz! Mit lehet enni, és mit kerüljön étkezésében a kismama Abban is van igazság, hogy a 'k' betűvel kezdődő zöldségeket kerülni kell szoptatás idején, vagyis a karalábé, karfiol, kelbimbó, kelkáposzta, káposzta mennyiségét célszerű csökkenteni.
Minél változatosabb a kismama étrendje, annál biztosabb, hogy maradéktalanul hozzájut azokhoz a tápanyagokhoz, amikre a szoptatás ideje alatt szüksége van. Ebben az időszakban a szervezete az átlagosnál nagyobb megterhelésnek van kitéve, hiszen a szülés után regenerálódnia kell, és ezen felül meg kell termelnie a baba számára az anyatejet is. Nagyon fontos ezért, hogy a táplálkozása kiegyensúlyozott és változatos legyen, és ezzel minden olyan tápanyaghoz és energiához hozzájusson, amivel megőrizheti egészségét és erejét. A baba egészsége, fejlődése és immunrendszerének kialakulása szempontjából rendkívül fontos anyatej minőségére azonban nincs közvetlen hatással az, hogy mit eszik az anya, ezért kifejezetten a tej íze, tápértéke miatt nem kell külön étrendet kialakítani. Mindaddig, amíg az anyagtej termeléséhez szükséges tápanyagok megtalálhatók az édesanya szervezetében, a tej minősége nem forog veszélyben, de ha ezeket a tápanyagokat nem pótolja megfelelő étkezéssel, akkor a szervezete raktárai kiürülnek, és az egészsége és a tejtermelés képessége is veszélybe kerül.
Fokozott folsavigény merül fel várandósság idején, ezért a nőknek érdemes a tervezett fogantatást megelőző 3 hónapos időszakban és különösen a terhesség I. trimeszterében a folsavbevitelüket növelni, részükre az ajánlott napi beviteli érték 400 mikrog, a szoptatás időszakában 300 mikrog. Folsav, a sejtjeink egészségének őre – olvass még többet róla itt! Szelént tartalmazó ételek Európában a különböző élelmiszerek közül a legjobb szelénforrások a tengeri halak, a kagylófélék, a rákok és egyéb tenger gyümölcsei. Tartalmaznak szelént a belsőségek, a húsok és a tejtermékek is. Kapható továbbá számos szelénnel dúsított élelmiszeripari termék, például reggeliző pehely, müzliszelet, kenyér, margarin, gyümölcslé, valamint étrendkiegészítő termékek is. Fontos azonban azt is tudni, hogy a túlzott szelénbevitel káros. Túladagolása veszélyezteti az idegrendszer, a bőr, a keringés valamint az emésztőrendszer egészségét. Legyünk ezért körültekintőek, és mielőtt magas szeléntartalmú készítményeket fogyasztanánk, konzultáljuk orvossal annak szükségességéről.
5. Vas A vas segíti a vértérfogat 50 százalékos növekedését. A terhesség során a harmadik trimeszterben kifejezetten fontos, hogy körülbelül napi 30 mg-ot felvegyen belőle az anya szervezete, a szoptatás alatt pedig rendszeresen fogyasszon vastartalmú ételeket. A hús, a tej és a tojás mellett a sóska és a spenót tartalmaz sok vasat, de időről időre érdemes a vastartalmú táplálék-kiegészítőt is szedni, lehetőség szerint sok C-vitamint tartalmazó étel kíséretében, hogy a vas minél jobban felszívódhasson. 6. Cink A várandós nő cinkigénye 50 százalékkal megnő, ez napi 15 mg, szoptatás után viszont az átlagos mennyiségre van már csak szükségük. Kitűnő cinkforrása és egyúttal finom nasi is a dió, ezen kívül pedig teljes kiőrlésű gabonafélék és a zöldfőzelékek valamint a hal és a tenger gyümölcsei tartalmaznak sokat ebből az anyagból. 7. Bio élelmiszerek Általában véve jobb, ha bio élelmiszereket fogyasztunk, mert ezek elvileg vegyszermentesek. A különféle bolti zöldségekben felhalmozódott növényvédő szereket a felnőttek szervezete normális határokon belül semlegesíti, és ellenáll nekik, de ha nagyobb mennyiségben felhalmozódnak, akkor már bekerülhetnek az anyatejbe is, és a babák már kis adagokra is érzékenyen reagálnak.
Ugyanakkor csökkenti a szülés utáni depresszió kockázatát, így a szoptatás időszakára is nagy hatással van. Az omega-3 zsírsavak legjobb forrásai: a lenmagolaj, a dió, de a legjobb a hideg tengeri vizekből szármaró zsíros hal: a lazac, a makréla és a szardínia. A hazai és édesvízi halfajták közül a busa jöhet még szóba mint omega-3-forrás 3. Folsav Nemcsak a szoptató édesanyának fontos, de már a terhesség első hat hetében is nélkülözhetetlen a magzat számára a folsav (a B-vitaminok egyik fajtája). A napi minimum 400 mikrogramm bevitele ajánlott, ezt gyümölcsökből, zöldségfélékből, csirkéből, halból és dúsított gabonából megoldható. 4. Kalcium Zsírszegény tej, a sötétzöld színű zöldségek, a narancslé és a szója a kalcium legjobb és legkönnyebben elérhető forrása. Az ajánlott napi mennyiség 1200 milligramm, amit a terhesség alatt és szoptatás idején is érdemes megtartani. A tejtermékek mellett a legjobb kalciumforrás a szezámmag, a kendermag, a szardínia, a szója és a sötét levelű zöldségek.