A jelenleg külföldön élőknek lényeges, hogy a csok külföldi TB jogviszony igazolásával is elérhető, ha nyilatkoznak, miszerint 6 hónapon belül magyarországi tb jogviszonnyal rendelkeznek majd. Tb jogviszony feltétel – Falusi csok A Falusi csok a csok speciális típusa, ami preferált kistelepülésen lévő lakás esetében vásárlásra és egyidejűleg bővítésre és/vagy korszerűsítésre; meglévő lakás bővítésére/korszerűsítésére (vagy akár egyszerre mindkettőre) fordítható. A fentiekből következik, hogy pusztán vásárlásra nem lehet igényelni a falusi csok-ot! Ez a rosszabb állapotú tanyákat, lakásokat és házakat hozza helyzetbe, amelyek ára jellemzően nyomott, hiszen jelentős ráfordítás szükséges ahhoz, hogy kényelmes, korszerű otthon váljon belőlük. Újdonság az is, hogy meglévő ingatlan korszerűsítésére is fordítható ez a fajta csok, hiszen eddig mindig kritérium volt, hogy új lakáscél valósuljon meg vásárlással, építéssel vagy legalább egy lakószobányi bővítéssel. A Falusi csok esetében 1 év a minimálisan elvárt TB jogviszony, ám 10 millió Ft-os támogatási összeg igénylésekor 2 év az elvárás, ám ebbe a közmunka is beleszámít.
Szintén 2013-ban, a kifejezetten termálprojektek lebonyolítására létrehozott Geotermikus Szolgáltató Kft. már a Szegedi Tudományegyetem két termálkörét építette, a beruházás felét ugyancsak uniós támogatásból hozták ki. Végül 2016-ban nyert a Hansa-Kontakt Kft. egy kutatás-fejlesztési pályázaton 980 millió forintot, ebben a projektben is a másik felét a vállalkozó tette hozzá. Ebből a beruházásból fejlesztették ki a szóban forgó új technológiát, amellyel visszasajtolható a használt termálvíz a talajba ebben a térségben is, ráadásul, a számítások szerint akár harminc százalékkal olcsóbbá is válik a visszasajtolás, mint a jelenleg alkalmazott technológiával. Aztán nemrég jött a legnagyobb falat. A szegedi távfűtési cégből három éve ebrudalta ki az önkormányzat a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaságot, most egy újabb pályzatot írtak ki, amellyel a CBA-s üzletember léphetett be. A kép persze ennél árnyaltabb: a távfűtési szolgáltatást az önkormányzati tulajdonban levő cég végzi, de a fűtés gázról termálra való átállításának lebonyolítására egy konzorciumot hoztak létre Lekeny György cégével közösen, az erre alakult projektcég a Geo Hőterm Kft.
Rákóczi Ferenc út, hrsz. :3077/1 +36 24 530 816 Pest CU-Impex Kft. 2040 Budaörs Komáromi u. 22. +36 30 425 8709 Pest CU-Impex Kft. 2120 Dunakeszi Fő út 26. +36 27 222 013 Pest Dinasztia Kft. 2030 Érd Riminyáki út 91. +36 23 366 671 Pest Galgaépszer Kft. 2100 Gödöllő Bajcsy-Zs u. 34/a. +36 28 420 115 Pest Joka 2004 Bt. 2335 Taksony Fő út 2/c. +36 24 536 225 Pest Kapuy Fűtéstechnika Kft. 2040 Budaörs Károly király u. 56. +36 23 416 505 Pest M'annaszer Kft. 2193 Galgahévíz Úttörő u. +36 30 181 8117 Pest Namaka Kft. 2049 Diósd Homokbánya u. 77. +36 20 960 8840 Pest Némedi Víz-Gáz Kft. 2351 Alsónémedi Fő út 41. +36 29 337 929 Pest Némedi Víz-Gáz Kft. 2347 Bugyi Templom u. 31. +36 29 347 646 Pest Némedi Víz-Gáz Kft. 2344 Dömsöd Kossuth L. út 57-59. +36 70 414 8646 Pest Pásztor és Veres Kft. 2600 Vác Rákóczi tér 6. +36 27 315 949 Pest Poga Ép-Tech Kft. 2085 Pilisvörösvár Fő út 2/G. +36 26 530 005 Pest Riolit Team Kft. 2120 Dunakeszi Bajcsy-Zsilinszky u. +36 27 390 658 Pest Szász Therm Kft. 2360 Gyál Széchenyi u.