A magas koleszterinszint már egy jó ideje civilizációs betegségnek számít, köszönhetően a mozgásszegény életmódnak és a helytelen táplálkozásnak. A baj ezzel az, hogy ha tartósan a normál tartományon kívül marad az értéke, akkor olyan betegségek alakulhatnak ki, mint például az érszűkület. Hogy milyen diétával lehet csökkenti a koleszterinszintet, arról Barcza Zsuzsanna, a Budai Endokrinközpont dietetikusa beszélt. Nem minden koleszterin rossz Amikor az ember azt hallja, hogy koleszterin, akkor leggyakrabban negatív előjelet társít hozzá, pedig az igazság az, hogy a szervezetnek bizony szüksége van rá a normális működéséhez. Először is fontos tisztázni, hogy léteznek "jó" és "rossz" koleszterinek: az előbbieket HDL, az utóbbiakat LDL koleszterinnek nevezzük, ami ha túlzott mennyiségben van jelen, akkor az lerakódik az erek falán, súlyos szövődményeket okozva ezzel. A koleszterin diéta során tehát a lényeg az LDL fogyasztásának mérséklése, ami az alábbiak szerint érhető el: Növényi eredetű fehérjék Amennyiben magas a koleszterinszintje, akkor annak hátterében sok esetben az állati eredetű fehérjék túlzott fogyasztása áll.
A szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának egyik fő rizikófaktora a magas koleszterinszint, mely szerencsére szinte a legjobban befolyásolható kockázati tényező. Varga Dóra, a Trombózisközpont dietetikusa a koleszterincsökkentő étrendet ismerteti. Koleszterin-barát vagy ellenség? A koleszterin egy igen fontos vegyület, mivel sejtjeink építőköve, illetve szerepet játszik egyes hormonok és idegsejtek képződésében is. Vérben lévő mennyiségét egyrészt meghatározza, hogy a szervezetünk mennyit állít elő belőle, de a táplálkozás is jelentős hatást gyakorol rá. Gyakran halljuk a "rossz" és "jó" koleszterin kifejezést, és mivel eltérő a szerepük, táplálkozástudományi szempontból fontos az elkülönítésük. Ugyanis a "rossz" LDL koleszterin az érfalba lerakódva érelmeszesedés idézhet elő, míg a "jó" HDL koleszterin éppen ellenkezőleg, egy védő faktort jelent a szív-és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Telített zsírok, bevitt koleszterin kerülése Ha koleszterinszint csökkentése a célunk, akkor kerüljük a magas koleszterintartalmú ételeket, például a belsőségeket, tojássárgáját!
2. Növényi eredetű olajok és halolajok bevitelének növelése: A növényi eredetű zsiradékok és a halolajak nagy mennyiségben tartalmaznak telítetlen zsírsavakat, melyek kedvezően befolyásolják a koleszterin anyagcserét. Ételeink elkészítéséhez növényi olajat (pl. napraforgó olaj, repce olaj, tökmagolaj stb. ) használjunk, azt is minél kevesebb mennyiségben, hogy ne növeljük jelentősen a bevitt ételek energia tartalmát! Hetente kétszer- háromszor fogyasszunk tengeri halakat: makrélát, lazacot, tonhalat, busát. 3. Növeljük a napi rost bevitelt: A növényi eredetű, emészthetetlen rostoknak számos kedvező tulajdonságuk van. csökkentik a velük együtt fogyasztott zsírok és szénhidrátok felszívódását fokozzák a bélmozgást, kevesebb ideig pang az étel a belekben teltségérzetett okoznak, így csökken az étvágy és az elfogyasztott étel mennyiség megakadályozzák a koleszterin és az epesavak felszívódását a belekből A vízben oldódó rostok pl. pektin, a zöldség-, főzelékfélében és gyümölcsben megtalálható, ezért fontos, hogy a napi étrendben jelentős mennyiségben állandóan jelen legyenek.
A diétát azonban a gyógyszeres kezelés alatt is folytatni kell. A diéta célja Az LDL koleszterin csökkentése és a HDL koleszterin növelése. Testtömeg csökkentése, tudatos életmódváltás.
sör, bor, tömény italok. Nagy energia tartalommal rendelkeznek! A nyári nagy melegben szomjunkat sima vízzel vagy ásványvízzel oltsuk, a cukrozott, édes levek helyett. Ha ezeket a tanácsokat megfogadjuk és beiktatunk az életmódunkba napi kb. 30 perc testmozgást, akkor sokat tehetünk koleszterinszintünk csökkentése érdekében. | koleszterni, diéta 2019-09-04 16:28:51
Diétás rostban gazdagok a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérfélék, péksütemények, valamint a hántolatlan gabona készítmények, műzlik. 4. Üres kalóriák bevitelének csökkentése: Ha a magas koleszterin szinthez elhízás is társul, akkor a testsúlycsökkentés is javasolt, amit a fenti változtatásokon túl az üres kalóriák bevitelének csökkentésével illetve kihagyásával valamint rendszeres testmozgás beiktatásával érhetünk el. Üres kalóriáknak számítanak: cukrozott italok: szörpök, Cola, cukros tea, cukrozott rostos gyümölcslevek (helyette fogyasszunk cukormentes 100%-os gyümölcsleveket) cukros, édes ételek, készítmények: sütemények, torták, fagylaltok, lekvárok, dzsemek, kompótok, nápolyik, csokoládéfélék. Itt kell megjegyeznünk, hogy a méz közel hasonló energia tartalommal bír, mint a cukor, tehát a cukor kiváltása mézzel nem vezet eredményre jelen esetben! A cukrot természetes vagy mesterséges édesítőszerekkel kell pótolni, olyanokkal, melyeknek nincs vagy kevés az energia tartalma. nagy zsírtartalommal rendelkező felesleges ételek: chipsek, habos, tejszínes édességek alkoholos italok: pl.
Ennél még fontosabb, hogy a telített zsírokban gazdag alapanyagokat is korlátozzuk az étrendünkben, hiszen fogyasztásuk nagymértékben hozzájárul az emelkedett vérzsír értékekhez. Telített zsírok elsősorban az állati eredetű élelmiszerekben találhatóak meg, de ne feledjük, hogy például a divatos kókuszsír is főként telített zsírokból áll! Így mérsékelje a telített zsírsavak fogyasztását: válasszon csökkentett zsírtartalmú tejtermékeket húsok közül a sovány, zsírszegény fajtákat válassza baromfi húsoknál távolítsa el látható zsiradékot sertészsír helyett növényi olajokat használjon Rostbevitel növelése " A rostdús táplálkozásnak számos pozitív hatása van, többek között növeli teltségérzetet, rendszeressé teszi az emésztést, előnyös cukorbetegeknek és emellett az LDL koleszterin csökkenéséhez is hozzájárul. Jó hír a müzlik kedvelőinek, hogy a zabban és árpában található béta-glükán rostból napi 3 gramm rendszeres fogyasztása 5-10%-kal csökkenti az LDL koleszterin mennyiségét" – mondja Varga Dóra.
Növényi szterinek A koleszterinhez hasonló szerkezetű anyagok a növényi szterinek, melyek kis mennyiségben minden növényfélében jelen vannak. Kontrollált vizsgálatok alapján elmondható, hogy napi rendszeres 2-3 g növényi szterin bevitele szintén csökkenti a "rossz" koleszterin szintjét, viszont ehhez azonban még a rendszeres gyümölcs és zöldség fogyasztás is kevés. Éppen ezért érdemes szterinnel dúsított margarint vásárolni a magas vérzsír értékekkel rendelkezőknek. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy érdemes sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát fogyasztani. Emellett kerüljük a zsíros húsokat, tejtermékeket- ellenben kifejezetten ajánlott a hidegen sajtolt növényi olajok fogyasztása és a rendszeres sport beiktatása! Forrás: Trombózisközpont Forrás:
Ez mind a vízoldékony, mind pedig a vízben nem oldódó fajtákra igaz, így ha teheti, minden nap fogyasszon minél több friss zöldséget, gyümölcsöt, illetve teljes kiőrlésű gabonaféléket! Figyeljen oda ételei elkészítésére "A diéta során természetesen arra is kell ügyelnie, miként készíti el az ételeit, hiszen többek között azzal is ronthat az állapotán, ha például kisütéshez nagy mennyiségű állati eredetű zsírokat használ. Persze ezzel nem azt mondjuk, hogy örökre feledkezzen meg a rántott ételekről, viszont ezeket lehetőleg egészséges kókuszzsírban, vagy olívaolajban süsse ki, illetve ha lehet, sütésnél használjon sütőzacskót! "- tanácsolja Barcza Zsuzsanna, a Budai Endokrinközpont dietetikusa. Kérje szakember segítségét Természetesen a koleszterin diéta egyénre szabott, attól függően, kinél milyen mennyiségben van jelen rossz koleszterin, illetve hogy milyen szövődményeket okozott már. Éppen ezért érdemes szakember segítségét kérni, aki személyre szabottan el tudja készíteni a megfelelő diétát, mellyel kontroll alatt tarthatja koleszterinszintjét, és megelőzheti a további problémák kialakulását.
Éppen ezért érdemes előtérbe helyeznie a növényi eredetű ételeket, hiszen több tanulmány is kimutatta, miszerint például a szójafehérje csökkenti a rossz koleszterin mennyiségét és növeli a HDL-ét. Legjobb növényi eredetű fehérjeforrások: szója, tofu, hüvelyesek, avokádó, spenót, brokkoli Telítetlen zsírsavak Bizonyára tudja, hogy a telített zsírsavak nagyban hozzájárulnak a szív-és érrendszeri problémák kialakulásához. Ha hosszú távon csökkenteni szeretné a koleszterinszintjét, érdemes egyszeresen telítetlen zsírsavakra váltania, így lehetőleg az állati zsírok helyett a növényi olajakat használja! Természetesen a többszörös telítettségűek is áldásos hatással bírnak, hiszen bár közvetlenül nem csökkentik az LDL mennyiségét, viszont növelik a HDL szintjét! Legjobb telítetlen zsírsavforrások: repceolaj, olívaolaj, mandulaolaj, avokádóolaj, halolaj, lenmagolaj. Rostok, rostok, rostok A bőséges rostfogyasztás számos pozitív hatással jár: elősegíti az emésztést, mérsékli a vércukorszintet, méregtelenít, valamint csökkenti koleszterinszintet.