Az első éved egyik fontos pontján ők fogalmazzák meg a nagy dilemmát: "hogyan haragudjunk rátok, ha melegek vagytok? " Vajon más megítélés alá esik egy meleg pár coming outja, két évtizedes hűtlenség ide vagy oda? Ez valóban nagy kérdés lehet, ha nem is nálunk, de a melegjogokat messzemenőkig támogató és védő Kaliforniában. Később is záporoznak az ehhez hasonló, feloldhatatlannak tűnő kérdések és dilemmák: van-e például generációs különbség a hetvenéves és a harmincas meleg párok között? Hogyan oldja fel a katolikus Robert a bűnösség érzését, pokoltól való félelmét? És egyáltalán: mit értünk támogató párkapcsolat, támogató család fogalmán? Egy kis sorozattörténet Jane Fonda és Lily Tomlin a Kilenctől ötig (1980) forgatásakor találtak egymásra és régóta tervezték, hogy közös produkcióban szerepeljenek. Már csak az volt a kérdés, hogy melyik rendező áll elő olyan ötlettel, amire a bugyuta szerepeket határozottan visszautasító Fonda is ráharap. A 83 éves színésznő ugyanis évtizedek óta inkább aktivistaként működött, és valóban főként olyan szerepeket vállalt el, aminek messzebbre mutató társadalmi haszna is van.
Ami miatt a magyar néző számára mégis kicsit bosszantó lehet a sorozat, az nem a tabudöngetés, hanem a részletgazdagon bemutatott kaliforniai jólét, ami nálunk nemcsak egy nyugdíjas, de bárki számára elérhetetlen. Az életszínvonalnak az a tágassága, amelyik lehetővé teszi, hogy hetven fölött is megvalósítsuk önmagunkat, mert valóban azt csinálhatunk, amit szeretnénk itthon nehezen elképzelhető. Ennek a közege pedig egy olyan tengerparti ház, amiben mindannyian szívesen megöregednénk. De elnézhetjük a Grace and Frankie-nek még ezt a bosszantó tényezőt is, hiszen a két nő története és a kényszerhelyzet szülte kötelékük végre nagyon is életszagúan mutatja be az idős nők láthatatlanságát, és azt is, hogyan lehet ebből előnyt kovácsolni, miközben olyat gurítanak, amit csak az igazán bátrak mernek megtenni. Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is! (Kiemelt kép: Jane Fonda és Lily Tomlin. Fotó: Emma McIntyre/Getty Images for Netflix)
Miután a legelső epizódban Robert és Sol bevallják feleségeiknek, hogy húsz éve viszonyt folytatnak egymással és össze akarnak házasodni, a nem éppen egy hullámhosszon levő Grace és Frankie egyaránt abba a tengerparti házba menekül, amelyet a két baráti házaspár közösen vásárolt sok-sok évvel korábban, hogy aztán a két magára és egymásra maradt nő kényszerű kohabitációja lassan barátsággá változzon. Jól bevált dramaturgiai megoldás: a két főhős szélsőségesen különböző természete remekül kiaknázható humorforrás, emellett azonnali megnyugvás a nézőnek, aki örömmel veszi tudomásul, hogy még két ennyire különböző ember is egymásra találhat, és hogy hetvenen túl sem lehetetlen az újrakezdés. Sam Waterston és Martin Sheen (A képek forrása:) Az újrakezdés lehetősége a Grace and Frankie évadokon végigvonuló főtémája és pozitív, reményteljes üzenete, amit az alkotók sikerrel képviselnek úgy, hogy az még épphogy a hihetőség határain belül maradjon. A legfontosabb e tekintetben, hogy a főhősök életében bekövetkező változások nem olyan szélsőségesek és villámgyorsak, mint számos sitcomban: a problémák nem oldódnak meg egyik epizódról a másikra, hanem akár egy teljes évadon átívelő sztoriszálban bontakoznak ki, és sosincs túl sok fordulat belepréselve az egyes epizódokba.