Van egy mondat, amelytől minden szülő retteg. Ez a mondat a "Hányingerem van". Ráadásul a jövő héten Európa útjain ettől lesz hangos minden autó utastere, hiszen csupán Angliában 16 millióan vágnak neki autóval a nagy húsvéti utazásoknak. Az araszoló forgalom és a kanyargós utak tovább rontanak az utasok kétharmadát keserítő helyzeten, amely leginkább a gyereket és a tiniket érinti – különösen azokat, akik a hátsó ülésen utazva, lehajtott fejjel videojátékoznak vagy filmet néznek. A Ford által a tengeribetegség szakértőinek bevonásával végzett új kutatás szerint azok az utasok, akik egy rövidebb út során képernyőt néztek, átlagosan 10 perc elteltével rosszul lettek. Itt most kizárólag a felnőttekről beszélünk. "Az autós émelygés rémálommá változtathatja az annyira várt családi kirándulást, hiszen a szülők mást sem csinálnak útközben, mint hogy a legrosszabbtól tartva folyamatosan hátrafelé forognak, " – mondta el Eike Schmidt, az aacheni Ford Kutatási és Innovációs Központ kutatómérnöke.
A kutatók még mindig keresik a családi utazásokat megkeserítő állapot gyógymódját. Az eddigi eredmények alapján a kedvenc zenénk hallgatása vagy magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása segíthet abban, hogy az agyunk ne kavarja fel a gyomrunkat.
Akár az is segíthet, ha együtt énekel a család. Igyunk kólát, együnk gyömbéres süteményt, de kerüljük a kávét. Használjunk párnát vagy fejtámaszt, hogy olyan stabilan legyen a fejünk, amennyire lehetséges. Kapcsoljuk be a klímát, hogy biztosítsuk a friss levegőt.
Aktuális Legfrissebb Sztárvilág Sport Nőknek Horoszkóp Erotika Autó GEO TV Videó Archívum Impresszum Médiaajánlat Felhasználás és adatvédelem Tilos a Blikk bármely fotóját, írott anyagát részben vagy egészében, illetve átdolgozva átvenni vagy újraközölni a kiadó írásos engedélye nélkül. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a semmilyen felelősséget nem vállal.
A további kísérletek olyan alternatív módszerekhez vezethetnek, amelyek révén az utastérből ki nem látó utasok jó előre figyelmeztetést kaphatnak az olyan eseményekről, mint a kanyargós út vagy az erős bukkanót tartogató híd. "Sok vezető azt gondolja, hogy a gyereke hajlamos az autós émelygésre, pedig elképzelhető, hogy a vezetési stílusával van a baj, " – tette hozzá Prof. Bos, az amszterdami Vrije Egyetem professzora, aki részt vett egy olyan eszköz létrehozásában, amely megmutatja, amikor vezetés módja fokozza az utasok autós émelygésének kockázatát. "A simább vezetési stílus elsajátítása nagyon nagy mértékben csökkenti a hányingert – és az üzemanyagköltség szempontjából sem mellékes. " Íme néhány, a professzor által javasolt módszer az autós émelygés csökkentésére: Húzódjunk középre a hátsó ülésen, vagy ha lehetséges, üljünk inkább előre, hogy lássuk az utat magunk előtt. Vezessünk simán, és ahol lehet, kerüljük a hirtelen fékezést, az erős gyorsítást, valamint a kátyúkat. Tereljük el az érintett figyelmét!