Így alakult ki az összpontszám A magazin munkatársai 11 sampont teszteltek, ebből kettőnek a csomagolása és az összetétele is megegyezett, de más néven kaphatóak, és a fogyasztói tájékoztató sem egyezik. Hatékonyság – 50 százalék Összesen 200 önkéntest vontak be a vizsgálatokba, akiknek két héten keresztül először egy kontrollsampont kellett használniuk, amiben nem volt korpaellenes hatóanyag. Ezt követően egy szakértő megvizsgálta a fejbőrüket. A kiválasztott személyeknek ezután négy hétig kellett tesztelniük a korpásodás elleni samponokat, és egyikük sem tudta, hogy melyik gyártó terméke került hozzá. Egy hónap elteltével a szakértő ismét megvizsgálta őket, és persze a magazin munkatársai kíváncsiak voltak arra is, hogy szerintük mennyire javult az állapotuk, például csillapodott-e a viszketés. Ápolás – 30 százalék Húsz tesztalany öt napon keresztül használt egy kontrollsampont, majd egy fodrász mosta meg a hajukat úgy, hogy a fejük egyik felén a kontrollterméket használta, a másikon pedig az egyiket a megvásárolt samponok közül, majd értékelnie kellett, hogy nedves, illetve száraz haj mennyire volt kifésülhető, mennyire lett gubancos vagy sima, és így tovább.
Piros, hámlós foltok is a tünetek között vannak. nemtudom, olyan sok piros folt is van a fejbőrén. ez lenne az? A tünetek alapján gyanús, hogy pikkelysömörös a fejbő semmilyen korpásodás elleni sampon nem használ. Én most Dermipsor krémsampont vettem hasonló panaszokra, jónak tűnik. mondom neki vegyen azt, én nem láttam rajta fehér foltot máshol, csak tarkótól fülvonalig. de leht benne valami mert néha a fülkagylónál is olyan száraz neki. Köszönöm szépen a tanácsokat. Bőrgyógyihoz is majd elmegy megint. Nekem ez nagyon ismerős:) A férjem ugyanígy volt, vettünk Nizoralt azzal mosta naponta és 2 hét alatt rendbejött. Ajánlom nézd meg a bőrét, a hátán és a vállán, esetleg a mellkasán, nem látsz e rajta világosabb foltokat? Nálunk az is volt, a kettő összefügg:) Ez tényleg gombafertőzés lehet ugyanis. Ebben az esetben, bármilyen furcsán hangzik, de két hétig tusoljon is a Nizorallal. Én egy másik bőrgyógyászhoz is elvinném, és emellett egy hajgyógyászjoz is. Nem nyugodnék bele, amit mondott a doki, mert ez biztos, hogy kóros, főleg, ha eddig minden oké volt vele.
Elektromos töltődést megakadályozó és felületi hártya képző anyag, melyet elsősorban hajápolókban használnak, de találkozhatunk vele szappanokban és tisztítókban is. Ez egy polyquarternium által alkotott (utolsó) generáció, amelynek az a különleges tulajdonsága, hogy fényt adjon a hajnak. Biztosítja a haj simaságát, csökkenti a "ragadósságát". Az EDTA az ethylenediaminetetraacetic acid(etilén-diamin-tetraecetsav) rövidítése. Stabilizáló és segédanyagként használatos a kozmetikumokban, mely elősegíti, hogy a krém megőrizze állagát, illatát (enélkül az összetevők hajlamosak a víz ásványi anyagaival reakcióba lépni, nem kívánt változásokat okozva ezzel a krémben). A benzoesav nátrium sója, melyet tartósítószerként használnak. A cink önmagában a pattanások ellen hatásos gyulladáscsökkentő, míg a PCA (pyrrolidone carboxylic acid) egy aminosav származék, ami egy a bőrben természetesen is megtalálható hidratáló elem (NMF - natural moisterizing factor). A cink PCA állítólag nem csak hogy e kettő összetevő előnyét ötvözi, hanem még csökkenti is a bőr faggyútermelését (amit a cink magában nem tesz meg).
Fontos hatóanyagok a krémben Antioxidánsok: Tocopherol Hidratálók: Zinc PCA Kémiai hámlasztók: Citric Acid Vitaminok: Panthenol, Niacinamide, Tocopherol Összetevők megmagyarázva A víz. A leggyakoribb kozmetikai összetevő, általában az INCI listák első helyén szerepel, vagyis a legtöbb krém fő összetevője. Oldóanyag a többi összetevő számára, és hidratáló hatású (ha már benne van a bőrben, kívülről szárító). A kozmetikumokban legtöbbször deionizált vagy tisztított vizet (ásványi sóktól megtisztított víz) használnak, hogy biztosítsák a termék tisztaságát. A tisztított vizet a következő eljárások valamelyikével, vagy azok kombinációjával nyerik: desztillálás, deionizálás, mebrán szűrő alkalmazása (fordított ozmózis vagy nanofilter), electrodialízis. A vízben lévő oldott száraz anyag tartalom bármely eljárás alkalmazása esetén 10mg/l érték alatt marad, a kozmetikai iparban 1mg/l alatti érték jellemző. Kókuszból előállítható, tisztítókban, szappanokban és samponokban gyakran használt felületaktív anyag és emulgeálószer.
B3-vitamin, mely többféle szempontból is kiváló hatással van a bőrre: egyrészt remek hidratálószer, másrészt pedig hatásos pigmentfoltok ellen is. Ezenkívül ígéretes öregedés elleni hatóanyag, amely serkenti a kollagéntermelést, és hatásos sejtkommunikáló összetevő (bőrünk sejtjeit helyes viselkedésre biztató összetevő). Pattanások kezelésében is több antibiotikummal felveszi a versenyt, ráadásul 2% niacinamide ígéretesen csökkenti a faggyútermelést és normalizálja pórusok méretét ( forrás). Részletes infó az összetevőről: CosmeticsCop, SmartSkinCare, FutreDerm, INCIDecoder Természetes illatosító anyagok keveréke (citrusolaj (d-limonene) és fenyőfa vagy mentol (l-limonene)). A kutatások ellentmondóak azzal kapcsolatban, hogy rákellenes vagy éppen hogy rákot okozó anyag szájon át bevéve. A bőrön alkalmazva allergiát (contact dermatitis) okozhat az arra hajlamosaknál, így jobb kerülni, csaknem az összetevőlista utolsó helyeinek egyikén áll. Tiszta E-vitamin. A tocopherol egy viszonylag ritkábban használt formája az E-vitaminnak, mert bár a bőrbe jobban felszívódik, mint a gyakrabban használt tocopheryl acetate, a boltok polcain kevésbé hosszan áll el.
A tesztalanyok haját összesen kétszer mosták meg ezzel a módszerrel, és a köztes öt napban a már említett kontrollsampont használták. Azt, hogy kinek mekkora adagot kell használnia, a hajhossz alapján számolták ki, a használat során a gyártók utasításait követték, és egy percig kellett a hajon hagyni a termékeket. A vizsgálatok során hajmintákat és gépi tesztet is használtak a szakemberek. Használat – 10 százalék Az előbb említett teszt során a résztvevők és a fodrász azt is értékelte, hogy a samponokat milyen könnyű eloszlatni a hajon, mennyire habzanak, és mennyire könnyű kimosni azokat. Ez vajon hatni fog? Fotó: Shutterstock Információk – 5 százalék Egy szakember megvizsgálta, hogy a csomagoláson feltüntetett információk megfelelnek a hatályos szabályoknak, hárman pedig annak jártak utána, hogy azok kellően olvashatóak és áttekinthetőek-e. Csomagolás – 5 százalék Öt szakember nézte meg, mennyire zár a kupak, mennyire könnyű kinyitni nedves vagy száraz kézzel, hogy mit állítanak a gyártók az anyagösszetételről és újrafelhasználhatóságról, és utánajártak annak is, hogy mennyire töltötték meg a flakonokat, illetve mennyi sampont lehet kinyerni belőlük.
Hogyan működnek a samponok? A legtöbbjükben antimikotikumok, azaz gombaölőszerek találhatóak, amelyek meghatározott, a fejbőrön elforduló mikroorganizmusok ellen hatnak, ilyen például a malassezia furfur. Így szabadulhatsz meg a korpától A sampont alaposan be kell dörzsölni, hogy a hatóanyagok tényleg eljussanak a fejbőrig, majd egy percig rajta kell hagyni a hajon, és utána érdemes csak leöblíteni. Vigyázni kell arra, hogy a balzsam és az egyéb hajápoló szerek viszont ne jussanak el a fejbőrig, és a szakértő szerint a kevesebb ebben az esetben tényleg több. Nem szabad túl meleg vízzel hajat mosni, és a hajszárítót is alacsonyabb hőfokozaton kell használni, így kevésbé szárítja a fejbőrt. Ha az időjárás nem indokolja, akkor ne hordj sapkát vagy kalapot, hagyd lélegezni a fejbőrt. Nem minden korpa, ami annak látszik, az is lehet, hogy nem öblítetted ki megfelelően a hajápoló- és formázó termékeket és/vagy túl sokat használsz belőlük. És persze komolyabb problémákra is utalhatnak a kis pelyhek, ilyen például a fejbőr pszoriázisa.